Naplóba - Volt egyszer egy Osztrák-Német

Na, végre sikerült, összedobnom a beszámolót a közös bécsi kiruccanásunkról;) Vége a "karácsonyi semmittevésnek" úgyhogy szerintem egy darabig biztos nem fogok írni a blogra semmit. Vagy majd meglátjuk. Addig is tartsátok magatokat, erő, egészség, és jó szórakozást!;)

**********************************************

Június 16-án kiugortunk Bécsbe lecsekkelni az ottani hangulatot, amely a közös rendezésű osztrák-svájci labdarúgó Európa-bajnokságot kísérte. Már régóta beszélgettünk róla, hogy itt lesz az EB a sógoroknál, és ilyen lehetőséget hiba lenne nem kihasználni. Rá is beszéltük a bandát és egy hétfői nap munka után fel is ugortunk az első szekérre, amely a kívánt irányba haladt.

A sietségre és az izgalmakra bontottunk is egy habosat.

... vagy kettőt...
… és elővettük a szótárat is, hogy az idegen nyelvvel se legyenek problémáink.

Mondjuk a kalauz rögtön kiszúrta, hogy nem babalátogatóba utazunk. Nem jól alakítottuk az anyás-papás szerepünket.

A Südbahnhofra futott be a szekér. Onnan gyalogosan egy kis városnézéssel kombinálva jutottunk el a Karlplaztra. Megcsodáltuk a Belvederét is.


És persze gyakoroltunk az esti összecsapásra is:

Már a vasútállomáson is jelentkeztek a foci EB első jelei, de a városban először az autókon vettük észre a díszítést. Messziről jött idegen azt gondolhatná, hogy a miniszterelnök kocsija.

Bécsi idill...

Egyszer használatos, könnyen eldobható ruházatban mentünk (már aki), mert már szereztünk némi tapasztalatot hasonló akciókról.

... és alkalomadtán megálltunk, hogy elhúzzuk a legkedvesebb nótánkat is:Útközben azért leszólítottunk pár leányt, hogy az osztrák mentalitással is egy cseppet ismerkedjünk (meg hátha osztrák lesz a sógor), de pechünkre három kanadai csaj volt:) Útban voltak, nekünk meg nem volt erőnk kikerülni őket;)

Láttuk, hogy valamit festenek. Ami persze nem nézett ki egy tájképnek, de szép volt. Meg is kértük őket, hogy nekünk is fessenek valamit emlékbe.

A festésért cserébe megkínáltuk őket a szótárunkkal is:

Összefutottunk az indexes kollégákkal is. Sportgézát megkínáltunk serrel, meg odaadtuk nekik a szótárat lapozgatni. Ki is olvasták mindet.

De bármennyire is húzott a szivünk nem maradtunk sokáig és végre elindultunk a szurkolózóna felé.

De a nagy siettségben mindig találtunk időt, hogy lefényképezzük a város nevezetességeit is:

De már tényleg muszaj volt hanyagolni a városnézést és kellett a meccsre menni, mert el akartuk érni a kezdést.

Az első kapuval nem volt valami sok szerencsénk:

Le kellett állni gondolkodni:

Nem nézett ki valami rózsásan a helyzet, ha már a sajtó is csak a cserepadra szorult:

A második kapunál sem volt sok szerencsénk:

Aztán 20 perces várakozás után arra a következtetésre jutottunk, hogy itt soha az életben nem fogunk bejutni. Míg Józsi a Titvel a „sorban” álltak, addig mink más alternatív megoldások után néztünk. Találtunk is két leállósávot, ahol viszonylag csodálatosan lehetett látni a kijelzőt.

.... és ilyen volt a belátás:
De a Jürgen kollégával nekünk nem nyerte el a tetszésünket, és más alternatív megoldások után kezdtünk nézni.

Szóval úgy alakult a dolog, hogy sajnos a csapatszellem egy cseppet megbomlott. Még volt egy kísérlet, amellyel az egyik haver le akarta másolni a mutatványunkat, csak a biztonsági őrök már szemfülesebbek voltak. Tehát a banda háromfele szakadt, mivel a Józsi és a Titi türelmét is siker koronázta, és bejutottak a türelmi zónába. De sajnos velük sem volt esélyünk találkozni a tömegben. Mindegy, azóta már többszörösen kárpótoltuk a sérelmeket;)

A türelmi zóna így nézett ki belülről:

Elmentünk lecsekkelni a ruhaboltot és venni magunkra pár pólót.

Vettem magamnak egy horvát pólót, és Jürgennel elvegyültünk a tömegben:

Cseppet megszomjaztunk a nagy fizikai munkában, és kerestünk egy csapolót:

Végre elkezdődött a foci is:

A félidei szünetben sem unatkoztunk:

Szünet után pedig elkezdődött a második félidő:

A meccs alatt megismerkedtünk pár szurkolóval is:

Egy nullára nyertek a németek egy felejthető színvonalú meccsen, de a hangulattal nem volt probléma. Itt már hazafele tart a tömeg:

Csináltunk egy-két fotót is füzetett statisztákkal:

A belvárosban és a tereken még nagyban zajlott az éjszakai élet. Itt pl. jamaikai zenészek húzták a talpalávalót:

Visszafele is megálltuk a Gézáéknál lecsekkelni a nap eseményeit, és megkínáltuk őket a sereinkkel. A szótárból már hiányoztak a lapok.

Tisztességes úton szereztünk egy osztrák zászlót is emlékbe:

Mondjuk nem örülhettünk neki sokáig, mert az egyik pillanatról a másikra nyomtalanul eltűnt valahol. Ezt a rejtélyt a mai napig nem tudtuk felderíteni.

Nincs is szebb dolog, mint meleg nyári éjszakán gyönyörködni a csillagokban:

A főállomásra villamossal utaztunk. Viccen kívül futottunk a villamosra, hogy aztán feketén utazzunk vele ötven métert a következő megállóig, ami már a főállomás volt. Ezt dobta a gép. A főállomás közelében azért útbaigazítottunk két turistát:

A főállomáson aztán ismerősökbe futottunk. Asszem erre mondják azt, hogy „kicsi a világ”;)

Csináltunk egy gyors létszámellenőrzést is:

Aztán mivel mindenki itt volt, és még volt egy kis időnk, amíg kihozzák a szekeret az istállóból és felponyvázzák a lovakat, mentünk gyönyörködni a csillagokban:

Befutott a szekér a peronra és felszálltunk rá.

A bandának szereztem pár bécsi várostérképet emlékbe:

Fárasztó nap volt. A hétfők amúgy sem szoktak valami rózsásak lenni a melóban. Itt már elkezdtük gyűjteni az erőt a másnapi munkanapra:

Cca. hajnali egy vagy fél kettő fele szerencsésen meg is érkeztünk a pozsonyi főállomásra: