Ortodox húsvét Göröben

2007-ben abban a szerencsében volt részem, hogy résztvehet-tem a görög húsvéti ünnepeken, és megcsodálhattam annak minden varázslatos pillanatát. Még itt az elején érdemes leszögezni, hogy az ortodox világban a húsvét az év legjelentősebb vallási ünnepe, és ezt tükrözik a történések is. A csendes katolikus, protestáns világ hagyományos húsvéti szokásait felváltják a hangosabb és látványosabb megmozdulások. 2007-ben nálunk március 23-a környékén voltak a húsvéti ünnepek, míg az ortodox hívők április 27-én ünneplték. Ebben a cikkben az ottszerzett élményeimről ismertetem meg a lelkes olvasókat.

Panaglia. Így hívták a falut, ahol az ünnepeket töltöttem. Nem csoda, ha elsőre senkinek sem mond semmit, mivel elég picinyke falucska Evia szigetén, távol Athén zajos központjától valahol az Égei-tengeren. A lakosság télen 40 fő, nyáron felkúszik 1000-re, tavasszal meg gondolom a kettő átlaga. Egyik görög ismerősöm meghívására mentem (tanár a TEI Pireus egyetemen). Ő mondta, hogyha nincs jobb programom hétvégére, akkor töltsem vele és a családjával az ünnepeket.

Pár közeli kép a faluról és a környékről:

Ha már a környékről beszélek, akkor érdemes egy mondat erejéig megemlíteni, hogy rengeteg görög szigeten szélerőművekkel biztosítják a részbeli energiaellátást. És a legtöbb helyen ivóvízhiánnyal szenvednek, amit úgy próbálnak megoldani, hogy ivóvizet szállító tartályhajók járnak a szárazföld és a szigetek között. De ennyit a globális problémákról. Itt van még egy távoli kép a szélerőművekről a dombtetőn:

Voltam már magyar, cseh, szlovák, most meg csak egyszerűen „amerikánosz” vagyok. Legalábbis így szólítanak a helyiek a hátam mögött. Panaglia kellemes kis elrejtett falucska hegyekkel körbevéve egy csodálatos öböl partján. Az öböl a 2.vh alatt német tengeralattjárók bázisa volt, mélysége meghaladja a 100 métert. A szállásom Panosz ismerősének „hoteljában” volt elég jól szituált helyen: mellette a kocsma, az ajtó előtt 20 méterre a tenger. Szóval elvileg az ablakból is bele lehetett volna ugorni a tengerbe egy jó kis nekifutással. Panoszék „hétvégi” háza, ahol többnyire a teóriát vettük át, meg a test energiakészleteit és folyadékhiányát pótoltuk, az is ott volt egyperces gyaloglótávolságon belül.

Még mielőtt rátérnék a húsvéti szokásokra, csak megemlítek egy kellemes pillanatot. Mindjárt az első nap, ahogy szoktam, feltérképeztem a terepet. Épp az ismerősöm házát fotóztam messziről, amikor a hátam mögött elment két lengyel nőszemély, és kuncogva megjegyezték, hogy inkább őket fényképezhetném, mint a házat. Én persze rögtön hátrafordultam egy James Bond-os két vállra fektető mosollyal (vagyis akkor azt hittem, hogy az volt, de most már tudom, hogy még gyakorolnom kell), hogy: „Dobre... odkiaľ ste?” (márhogy elindítsam valamerre a kommunikációt, bár szivem szerint inkább azt mondtam volna, hogy „Dobre... ale bez šiat”). De valami elvont népség lehetett, mert egy csapolt sörrel jobban el lehetett kommunikálni, mint velük (a csapolt sör legalább néha visszaböfög). Másnap korareggel is láttam őket messziről, amikor slapkiban, fürdőgatyában, halászsapkával a fejemen, meg egy hanyagul átdobott törülközővel a vállamon kicammogtam a szállásról a partra azzal a céllal, hogy meglubickolok egy cseppet a tengerben. Az ablakból faintos szép napos idő volt, noha a tenger már nem volt olyan tükörsima, mint előző nap; eléggé felkorbácsolta a szél. Az alvászavarokkal küszködő helyiek jó melegen voltak felöltözve: hosszú nadrág, pulóver, kabát, némelyikükön sapka. Szóval cseppet kilógtam a sorból. Habár az is igaz, hogy lehetett vagy 10 fok. Summa summárum: faintos strandidő volt. A tenger vize tökéletes volt, öt centis, kb. ilyen hőfokon szeretem a sört is inni.

De hogy a húsvétról is ejtsünk már pár mondatot: szóval az ortodox világban ez a legfőbb vallásos ünnep; előrébb van még a karácsonynál is. Ottlétem alatt háromszor voltam templomban „szentmisén”. A legközelebbi templom a szomszéd faluban volt - autóval 10, gyalogosan 40 perc távolságra. Aki még nem volt ortodox templomban, az mindenképp írja be a naptárába. Pl. tippnek ajánlhatom Miskolcot; ott található Közép-Európa egyik legnagyobb ortodox temploma faintos kis múzeummal. Az én templomom mondjuk idillikusabb volt, meg egy cseppet kisebb is, mert így utólag visszaemlékezve az emberek többsége csupán kívülről gyönyörködhetett benne.

A húsvét, akárcsak nálunk, a nagycsütörtökkel kezdődik. Az e napi misén a hivők virágot hintenek a keresztre feszített Jézus körbehordozott képmására, ezzel fejezve ki a majdani feltámadásába vetett reményüket. Mivel ekkortájt már virágokkal telik a görög mezők, nem probléma teljes pompába öltöztetni a templomokat. Ők is ugyanezt teszik. Csodálatos látványt nyújtanak. Ugyanez vonatkozik Jézus „halotti ágyára“ is, amelyet szintén virágokkal díszítenek, és amelyet húsvéti körmenet alkalmával keresztülcipelnek a falun/városon a pénteki szentmise után. Ilyem szép kis hangulatos utcácskákban tekeregtünk (asszem ez a főutca volt):

A mi körmenetünk a falu „főterén” végződött (három-négy utca kereszteződésében), ahol már elő volt készítve a Júdás, meg pár liter benzin, hogy ne akadozzon az események menete. Szóval a nap fénypontja (már ideje volt, mert 3 órás „szentmise” meg körmenet után az ember igencsak megszomjazik) épp az a momentum volt, amikor lángra lobbantották a Júdásnak öltöztett bábfigurát. A szervezőket dicséret illeti (persze ha leszámítjuk a csapolók hiányát), mert amerikai filmekben nem látni akkora látványvilágot, amekkorát ezek produkáltak.

Jézus halotti ágya a háttérben pislákoló Júdással:

Júdás még frissen és egészségesen a délutáni órákban:

Még egy-két kép az egő Júdásról... Kedvem lett volna elővenni a szalonnát meg a kisbicskát.



A harmadnap, azaz szombat, a feltámádás ünnepe. Nálunk karácsonykor van az „éjféli mise”, ott húsvétkor. Csak annyi különbséggel, hogy nálunk a magukat kereszténynek vallók elenyésző hányada megy akkor a templomba, míg Görögben még a halotti ágyukból is felkelnek páran, hogy részt vehessenek rajta. A legtöbb ember kezében ott van a még meg nem gyújtott félméteres gyertya, a „lámbádá”, amelynek szerepe, hogy az örök világosságot jelképezve égjenek a kezekben a mise alatt. Nekem is volt egy. A láng, amellyel meggyújtják őket, egyenesen Jeruzsálemből érezik. Asszem örök emlékként marad meg emlékezetemben, mert elég csunya foltot hagyott a kabátomon.

A templomból aztán a gyertyák meggyújtása után kimentünk a főtérre, ahol továb folytatódott a ceremónia (még a szenttartás részeként). Éjfélkor megkondultak a harangok, petárdák repkedtek mindenfele (nem tudom ki volt az, de 10 pontos dobás volt, amikor a „pap” és „kántálók” közelében robbantott fel egy sorozat), aztán „Christus Anesti!” (Krisztus feltámadott!) éljenzéssel kölcsönösen köszöntöttük meg csókolgattuk egymást. Ha előre ismertem volna a forgatókönyvet, akkor jobban helyezkedek, mert a fehérnép közül csupán az idősebb korosztályhoz volt szerencsém. Mármint ami a csókolgatást illeti. Az éjfeli mise után aztán a jónép hazamegy lakmározni. Ekkor kezdődik csak a hepaj. Mink már a mise előtt letudtuk ezt a kötelezettségünket (az egyik vendéglátóm egészségügyi problémája miatt), de belegondolni is szörnyű, hogy hajnali kettőkör (én momentán akkor értem haza) még nekilátnak lakmározni és mulatozni az emberek reggelig..Vasárnap a báránysütés a hivatalos húsvéti szokás. Az emberek kimennek a természetbe, vagy otthon a kertben megrakják tüzet, aztán így lajtosan elvannak. Mink is (én meg Panosz), míg a többiek a lóbőrt húzták, meg is álltunk egy tengeralattelhárító-kommandósok által sütött bárány mellett. Nem ismertük őket, de hát sosem jelentett számunkra problémát édesanyánk intő mondatai ellenére szóbaelegyedni idegen emberekkel. Beöntöttek egy két pohárkával, aztán mingyárt szélesebben mosolyogtunk. Nagy parti volt.

Persze voltak olyanok is, akiknek már motorizált sütőjük volt. Mondjuk annak is meg van az előnye, de nem valami stílusos, és szerintem a birka sem ízlik olyan tökéletesen, mintha kézzel forgatnánk az izzó parázs fölött órákon keresztül 50 literes boroshordó társaságában, meg persze lajtos szöveggel és jó kis társasággal.

A motorizált konkurencia:
Nem minden birka került az áldozati asztalra. Voltak olyanok is, akik nem bírták az április napsütést és árnyékba menekültek:

Húsvéti ünnepek alatt Göröghonban így néz ki a „tojásos kenyér”:

Másik érdekes szokás a piros tojáshoz kötödik, amelyet (most így hirtelen nem tudom mellik nap) az ünnepi ebéd előtt vagy talán szoktak osztogatni a család tagjainak, és boldog ünnepeket kívánva mindenki a saját tojását a mások tojásához veri, és ha nem törik össze a tojás, akkor az azt jelenti, hogy egész évben egészséges lesz az illető.

Itt van pár pirostojás, meg tipikus görög édességek: (ez a kép már az athéni szobábom készült, a borosüveg mondjuk nem édesség, de le volt szállítva aprópénzre, aztán vettem is a raktárra nyolc üveggel belőle:

Még a szigeten az ismerősöm házában akadt meg a szemem egy üvegen magyar felirattal: „Különleges... blablabla.... minőségét korlátlan ideig megőrzi”. Le is teszteltük, hogy tényleg igaz-e a ráírt szöveg;)

Még egy-két tájkép ínyenceknek:

Készül az ünnepi ebéd:

Kikötőben hazafele ( ill. Athénba). Szép kis három nap volt.

Futottak még

„Hát, már Dévénybe sem volt rövid az út – mégha odafelé busz is szállított. Pontban tízkor nekivágtunk mind a 2900-an – köztük a Körkép háromtagú különítménye, hogy az áprilisi kánikulában leküzdjük a 11625m-t. Tibi kolléga a lámpaoszlopokat kerülgetve verekedte magát előre, de kesőbb úgy látta, hogy ott elöl kicsi a valószínűsége, hogy női társaságba botlik, ezért – okosan - térd- és vizeletvisszatartási problémákra hivatkozva féltávon visszaesett. Nyomkereső a rá jellemző biztonsággal, egyenletesen vette a levegőt, és teljesítve célkitűzését - be is ért a célba. De a jó időhöz ez kevésnek bizonyult. Sör mellett be is vallotta, hogy túlságosan 0:0-ra játszott. Ami - valljuk be - ritkán jön be. Ami engem illet, testi épségemet nem kímélve küzdöttem - másfél perccel meg is javítottam a tavalyi időmet…de a 350 eurós első díj megnyeréséhez még egy kicsit javulnom kell. A rendezvény legnagyobb negatívuma, hogy a szervezők vízzel vártak ránk a célban. Ezért elindultunk másfele pótolni a leadott folyadékot. Délutánra tele volt a város zöldpólós, folyadékpótló, dülöngélő sportemberekkel. Csodálatos volt!”

A fent leírt mondatok Józsi memoárjából kerültek elő. Én azért még a Zsolti nevében is kibővíteném pár megjegyzéssel. Először is a Dévény-Pozsony futóversenyről volt szó, amelyen hárman indultunk a partiból. Az ötletadó és felbujtó Jclayton edzésterve túl erősnek mutatkozott, és ideje előtt kipontozódott. Zsoltit a Józsival ketten szedtük rá taktikusan a Bastion nevezetű vendéglátóipari-egységben, amikor a sör mennyisége túllépte a határértéket. Az edzéstervet Dr. Lelkes Lágyó állította össze, amelyet főleg a légzéstechnikára és a vérnyomás stabilizására („a bor felviszi, a pálinka leviszi, a sör pedig stabilizálja”) alapoztunk. Én személy szerint egész héten csak a vérnyomást próbáltam stabilizálni. Habár az igazsághoz azért hozzá tartozik, hogy egy héttel korábban letekertem egy gyenge 60 km-t, meg előtte azért kocogtam hébe-hóba hetente egy fél órát másnaposan, de az vajmi kevés. A Zsolti is indult egy CSOB-s női stafétában. Gondolom a Józsi vette csak komolyan a felkészülést, mert ő tavaly is volt, és tudta, hogy nem lesz egy leányálom. A Zsoltival mi csak a tudatlanok boldog lelkiismeretével készültünk a versenyre.

A kezdetek

A találkozót az oroszlánszoborhoz beszéltük meg. Nekem mondjuk fogalmam sem volt, hogy hol van az az oroszlánszobor, de amúgy sem lényeges, mert fél óra keresés után kiderült, hogy a szobor már régen nincs a helyén, mert restaurálják. Zsoltinál volt a felszerelés, szóval rá kellett várnunk, ő már a tömeget megelőzve pár nappal korábban protekciós módon megszerezte a pólót és a szükséges hozzátartozókat..Faintos félgatyás idő volt. Csináltunk is pár propagandista képet:

A rajthoz különbuszok szállítottak:

Megérkezésünk után rögtön nekiálltunk átvenni a teóriát:

Amúgy ismeretségben nem volt hiány, én is összefutottam 3 szlovák haverral, Józsi is atvette a teóriát párral, meg a Zsoltinak is akadtak ismerősei az indulók között. Nagy parti volt. Itt van még pár propagandakép indulás előtt:

A futás

A startnál természetesen tömegnyomor volt. A teória az volt, hogy egyszerre elindulunk, aztán mindenki futja a saját tempóját. Vagyis, hogy „taktikázunk”. Hát, én is próbáltam a tömegben maradni, de nem sikerült. Az első hat kilométeren kegyetlen gyilkos tempót diktáltam (a Zsolti csak a „0-0-ra játszott”, Józsinak meg több esze volt, mint pl. nekem). A féltávot teljesítettem 23 perc alatt, Józsinak 24-25 perc, Zsoltinak 33 perc környékén volt az ideje. No, legalább tudom, hogy 6-8 kilométerre elég tűrhető kondícióval rendelkezem;) Kb. a hetedik kilométernél fogott be a Józsi. Nem csak az ő, hanem az én legnagyobb meglepetésemre is. El is dumálgattunk lajtosan, hogy a térdeim kivannak, meg a csibéknek is dobni kellene, meg sörre se lenne hülyeség megállni, meg ilyen hasonlók. Miután a Józsi elhúzott mellettem, cseppet vissza is esett a motiváció, mert szerettem volna lefutni a gyereket. De hát ezt dobta a gép. Ekkor már megengedtem magamnak azt a luxust is, hogy leálljak az út mellé könnyíteni magamon (lehet, hogy nem kellett volna bedobni egy Redbullt és egy liter vizet indulás előtt;). Szerintem vesztettem vagy 2 percet, és a mezőny fele is elhúzott mellettem, amíg meglocsoltam az útmenti fákat. Szerintem én voltam az egyetlen, aki könnyített magán a verseny alatt, de ezt a lehetőséget nem hagyhattam ki. Az érzés mindenesetre mindenért kárpótolt. Az erőmöt már csak a cél előtti sprintre összpontosítottam. Csak úgy stílusosan. Nincsen annál nagyobb élvezet, mint amikor az ember 12 kilométer után még sprintel egy 100 métert a célba éréskor. Az utolsó százon viccen kívül 15-20 embert előztem meg. Nagyon nagy stíl volt. Az emberek csak néztek, mint a moziban. A fiúk kérdezték aztán a verseny után, hogy mennyi volt az időm. De fogalmam sem volt, mert abszolút nem néztem az órát. Itt csak a stíluson volt a hangsúly. Meg ha az ember elmegy dobni a csibéknek féltávon, abból már jó idő nem lehet;) De én is meglepődtem, mert még simán befutottam 1 óra alatt. A hivatalos végeredmény:

Józsi, 333.hely, 00:53:09.4
Tibi, 565.hely, 00:56:28.9
Zsolti, 1292.hely, 1.09:23.3

A Zsolti aztán verseny végén megtudta, hogy még Monika Beňová is rávert vagy öt percet, szóval megvan neki a jövő évi motiváció. Én ezzel az idővel elégedett vagyok. Első nekifutásra szép eredmény. Legalább az vigasztal egy cseppet, hogy felkészülés és edzés nélkül 281 női induló közül csak 31-en előztek meg:) A Zsoltit mondjuk többen. Ez még jobban vigasztal;) Mentségére legyen mondva, hogy még nem futott ekkora távolságot, és a Józsival csak nagy nehezen szedtük rá az indulásra, de asszem nem bánta meg. Minden induló és célba érkezett egyén csupa kellemes élménnyel távozott. Mert a cél elérése volt a lényeg, és nem az idő. Az időn már csak javítani lehet. De hobbifutóknak kondi nélkül ez egy csodálatos eredmény. A célbaérés utáni pillanatfelvételek:

A célbaérésünkkor sajnos a legnagyobb megrökönyödésünkre a szervezők csupán ásványvízzel vártak. Hiteles információink szerint a múlt évi futáskor sört kaptak a célbaérők. A bandát szerintem csak ez motiválta. Mélységesen csalódtunk a szervezőkben. De nem estünk kétségbe, és igaz ugyan, hogy a versenynek már fél tizenkettőkör vége volt, de délután négykor még vígan sereztünk, és vettük át a teóriát a futásról és az élet más apró örömeiről. Abban megegyzetünk, hogy jövőre ugyanitt ugyanekkor, és még rábeszélünk pár emberkét az indulásra. Hisz sosem az eredményen van a lényeg, hanem a részvételen. Csodálatos kis nap volt.

Naplóba - Volt egyszer egy Osztrák-Német

Na, végre sikerült, összedobnom a beszámolót a közös bécsi kiruccanásunkról;) Vége a "karácsonyi semmittevésnek" úgyhogy szerintem egy darabig biztos nem fogok írni a blogra semmit. Vagy majd meglátjuk. Addig is tartsátok magatokat, erő, egészség, és jó szórakozást!;)

**********************************************

Június 16-án kiugortunk Bécsbe lecsekkelni az ottani hangulatot, amely a közös rendezésű osztrák-svájci labdarúgó Európa-bajnokságot kísérte. Már régóta beszélgettünk róla, hogy itt lesz az EB a sógoroknál, és ilyen lehetőséget hiba lenne nem kihasználni. Rá is beszéltük a bandát és egy hétfői nap munka után fel is ugortunk az első szekérre, amely a kívánt irányba haladt.

A sietségre és az izgalmakra bontottunk is egy habosat.

... vagy kettőt...
… és elővettük a szótárat is, hogy az idegen nyelvvel se legyenek problémáink.

Mondjuk a kalauz rögtön kiszúrta, hogy nem babalátogatóba utazunk. Nem jól alakítottuk az anyás-papás szerepünket.

A Südbahnhofra futott be a szekér. Onnan gyalogosan egy kis városnézéssel kombinálva jutottunk el a Karlplaztra. Megcsodáltuk a Belvederét is.


És persze gyakoroltunk az esti összecsapásra is:

Már a vasútállomáson is jelentkeztek a foci EB első jelei, de a városban először az autókon vettük észre a díszítést. Messziről jött idegen azt gondolhatná, hogy a miniszterelnök kocsija.

Bécsi idill...

Egyszer használatos, könnyen eldobható ruházatban mentünk (már aki), mert már szereztünk némi tapasztalatot hasonló akciókról.

... és alkalomadtán megálltunk, hogy elhúzzuk a legkedvesebb nótánkat is:Útközben azért leszólítottunk pár leányt, hogy az osztrák mentalitással is egy cseppet ismerkedjünk (meg hátha osztrák lesz a sógor), de pechünkre három kanadai csaj volt:) Útban voltak, nekünk meg nem volt erőnk kikerülni őket;)

Láttuk, hogy valamit festenek. Ami persze nem nézett ki egy tájképnek, de szép volt. Meg is kértük őket, hogy nekünk is fessenek valamit emlékbe.

A festésért cserébe megkínáltuk őket a szótárunkkal is:

Összefutottunk az indexes kollégákkal is. Sportgézát megkínáltunk serrel, meg odaadtuk nekik a szótárat lapozgatni. Ki is olvasták mindet.

De bármennyire is húzott a szivünk nem maradtunk sokáig és végre elindultunk a szurkolózóna felé.

De a nagy siettségben mindig találtunk időt, hogy lefényképezzük a város nevezetességeit is:

De már tényleg muszaj volt hanyagolni a városnézést és kellett a meccsre menni, mert el akartuk érni a kezdést.

Az első kapuval nem volt valami sok szerencsénk:

Le kellett állni gondolkodni:

Nem nézett ki valami rózsásan a helyzet, ha már a sajtó is csak a cserepadra szorult:

A második kapunál sem volt sok szerencsénk:

Aztán 20 perces várakozás után arra a következtetésre jutottunk, hogy itt soha az életben nem fogunk bejutni. Míg Józsi a Titvel a „sorban” álltak, addig mink más alternatív megoldások után néztünk. Találtunk is két leállósávot, ahol viszonylag csodálatosan lehetett látni a kijelzőt.

.... és ilyen volt a belátás:
De a Jürgen kollégával nekünk nem nyerte el a tetszésünket, és más alternatív megoldások után kezdtünk nézni.

Szóval úgy alakult a dolog, hogy sajnos a csapatszellem egy cseppet megbomlott. Még volt egy kísérlet, amellyel az egyik haver le akarta másolni a mutatványunkat, csak a biztonsági őrök már szemfülesebbek voltak. Tehát a banda háromfele szakadt, mivel a Józsi és a Titi türelmét is siker koronázta, és bejutottak a türelmi zónába. De sajnos velük sem volt esélyünk találkozni a tömegben. Mindegy, azóta már többszörösen kárpótoltuk a sérelmeket;)

A türelmi zóna így nézett ki belülről:

Elmentünk lecsekkelni a ruhaboltot és venni magunkra pár pólót.

Vettem magamnak egy horvát pólót, és Jürgennel elvegyültünk a tömegben:

Cseppet megszomjaztunk a nagy fizikai munkában, és kerestünk egy csapolót:

Végre elkezdődött a foci is:

A félidei szünetben sem unatkoztunk:

Szünet után pedig elkezdődött a második félidő:

A meccs alatt megismerkedtünk pár szurkolóval is:

Egy nullára nyertek a németek egy felejthető színvonalú meccsen, de a hangulattal nem volt probléma. Itt már hazafele tart a tömeg:

Csináltunk egy-két fotót is füzetett statisztákkal:

A belvárosban és a tereken még nagyban zajlott az éjszakai élet. Itt pl. jamaikai zenészek húzták a talpalávalót:

Visszafele is megálltuk a Gézáéknál lecsekkelni a nap eseményeit, és megkínáltuk őket a sereinkkel. A szótárból már hiányoztak a lapok.

Tisztességes úton szereztünk egy osztrák zászlót is emlékbe:

Mondjuk nem örülhettünk neki sokáig, mert az egyik pillanatról a másikra nyomtalanul eltűnt valahol. Ezt a rejtélyt a mai napig nem tudtuk felderíteni.

Nincs is szebb dolog, mint meleg nyári éjszakán gyönyörködni a csillagokban:

A főállomásra villamossal utaztunk. Viccen kívül futottunk a villamosra, hogy aztán feketén utazzunk vele ötven métert a következő megállóig, ami már a főállomás volt. Ezt dobta a gép. A főállomás közelében azért útbaigazítottunk két turistát:

A főállomáson aztán ismerősökbe futottunk. Asszem erre mondják azt, hogy „kicsi a világ”;)

Csináltunk egy gyors létszámellenőrzést is:

Aztán mivel mindenki itt volt, és még volt egy kis időnk, amíg kihozzák a szekeret az istállóból és felponyvázzák a lovakat, mentünk gyönyörködni a csillagokban:

Befutott a szekér a peronra és felszálltunk rá.

A bandának szereztem pár bécsi várostérképet emlékbe:

Fárasztó nap volt. A hétfők amúgy sem szoktak valami rózsásak lenni a melóban. Itt már elkezdtük gyűjteni az erőt a másnapi munkanapra:

Cca. hajnali egy vagy fél kettő fele szerencsésen meg is érkeztünk a pozsonyi főállomásra: