A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dr. Lelkes Lágyó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dr. Lelkes Lágyó. Összes bejegyzés megjelenítése

2009/07/15

Ivan Szomjaska és a pálinkafőzés rejtelmei

Ki ne ismerné, azt a híres dakota anekdotát, amelyben hosszú távollét után hazanéz a család fősulis gyermeke, és a kivételes alkalomból az édesanya egy tyúkot vág le neki. A párbeszéd, ami az édasanya és a fősulis fiú között zajlik le példaértékű. Édesanya: „Fiam, levágtam egy tyúkot a tiszteletedre. Mit főzzek belőle?“ „Pálinkát, idesanyám!“


Félre téve a viccet, volt idő, amikor még mi is fősulisok voltunk. Habár így visszagondolva, elég nagy vicc volt az egész. Bronz-kor. Nevezzük így. Akkoriban, még a 60-as években, mint a Mák felelősségteljes rovatvezetője vettem a fáradtságot és felkerestem a környék legismertebb és legnagyobb tudású mesterét, Ivan Szomjaskát, hogy fedje fel előttünk a pálinkafőzés rejtelmeit. Erről szól a következő írásom:


- Az élet kemény, mint a dinoszaurusz szar,- kezdi meg a felvilágosítást a mester, aztán mint derült égből a ruszki műhold terem a kezében egy literes üveg, amellyel megkínálja a ház vendégét, azaz engem.- Igyá, látom száraz vagy, mint a hóhér szeme!

Én persze köszönöm és mondom, nem lehet, autóval vagyok. Aszongya:

- Olyan ninccs!!! Akkor látott ez a falu zsernyákot, amikor Baumgartner kockás zászlót!

Ez az érv mindenesetre meggyőzött és ha nem is vagyok egy megrögzött pálinkafogyasztó, azért csak legyűrtem, mint Terminátor a gépolajat.

- Én megjósoltam, hogy ez lesz belőle, - tört hirtelen a szobába a szülői felhozatal anyai ága. – Az én kis Ivánkám sosem akart tanulni, azt mondogatta, hogy az iskola nem kocsma, hogy mindennap látogassa. Mindig részegen jött haza. És most nézze meg!

- Nem tudom, min csodálkozik az anyuka, a kocsmábú csak azok gyünnek ki józanú, akik ott dógoznak. Tuggya, riporter úr, kutyábú nem lesz szalmonella....Amúgy meg az vesse rám az első követ, aki maszületett bárlány. No, anyuka, tegye má’ hasznossá magát. Hozzon fel egy üvegge‘ a pincébű!

A kezdetleges sikertelenség és egy-két félrecsúszott pohárköszöntő után aztán mégiscsak sikerült rávennem Szomjaska urat, hogy mesélje el, hogyan kezdődött ez a nagy szerelem közte és a pálinkafőzés között.

- Tuggya a görcs,- feleli.- Az úgy vót, hogy egy napon a nagyfater Don-kanyart is megjárt kisüstyéve összefutott a tekintetem...márhogy újságba illően fejezzem ki magam. Oszt míne. Hát így... Akkortájt júniusban olyan herehervasztó meleg vót, hogy a nagymuter oszlásnak indút. Nem vót, aki befőzze a gyümőcsöket. Gondótam egy meredeket, mert én ilyet is tudok, oszt kifőztem mindet. Életembe‘ akkor dógoztam először eccerre nyóc órát. Meg is látszott kérem az eredmínye!

- És hogyan sikerült? – kérdeztem a mester, mire ő úgy nézett rám, mintha azt mondtam volna, az eszéért szeretem Pamela Andersont.

- Öcsém! Még aznap úgy e’tűnt bennem, mint Ciccolinában az óriáskígyó! Máskülönben ismered a mondást: „Ha nem tudsz fölérni a konkurenciáhó, akkor tegyed tönkre.“ Én is azon munkálkodtam akkoriban. Igyekesztem mindenki tartálékát fölemészteni mikor milyen sikerre’, valamikor csak másodcorra sikerűt. A múltkor, mikor 50°-os házipálesszal csúsztattam le a csilibabot, szerintem közel állt a bélésem az öngyulladáshó. De rólam, hál’ az égnek, úgy pereg le a másnaposság, mint gumicsizmáról az ökörhugy.

- És, ha megengedi egy kérdés erejéig, miből érdemes egyáltalán pálinkát főzni?

- Hm...Te, figyeljé má‘. A mútkor is volt nálam egy riporter, az is ilyen hülyéket kérdezett, és úgy beszédültem tőle, hogy aznap már innom sem kellett. Most is közel állok hozzá.... A pálinka nem olyan, mint a bor, hogy bármibű lehet csinálni. Sokéves tapasztalat kell hozzá. De akinek az nincs meg, annak elég egy üst is... No igyá még! De oszt hazafele nemhogy szítkapod a biciglitárolóm!

2009/03/18

Fuss, Forrest, Fuss!

Avagy alapozás a Dévény-Pozsony futóversenyre (április 5.)

Ki ne emlékezne a több Oscar-díjat nyert Forrest Gump című filmre, ahol Tom Hanks játszotta a főszerepet, és legemlékezetesebb pillanataira, amelynek az alapját (ha nem számítjuk bele azt az autós szexet, amelyet brutális közbeavatkozással hiúsított meg) a futás képezte. Dr. Lelkes Lágyó is csupa szép emlékekkel emlékezik vissza erre a filmre, mivel a futójelenetekben, kevesen tudják, de ő helyettesítette a főszereplőt. Akkoriban elég jó kondíciónak örvendett, mivel elég sokat futott a lányok után, és még nem ismerte a cseh és belga sereket sem. Mára azonban mindez a múlté. Hiába a maratoni távon szerzett négy világbajnoki cím és három olimpiai aranyérem, az emberek elfelejtették őt. Vagy tegye fel a kezét, aki emlékszik a sikereire!.... Na, ugye.

Nos, Dr. Lelkes Lágyó, a futózseni, a maratoni táv koronázatlan királya, idén április 5-én újra megmutatja a benne kételkedőknek, hogy képes még csodákra. Megpróbálja a lehetetlen, és felkészíti a versenyre a Körkép vegyesfutócsapatát, név szerint Tibit, Józsit, Zsoltit és az idegenlégiós Blackburn Gézát. És megpróbálja a legjobb tudása szerint átadni a fiúknak a lányok után való futás alatt szerzett tapasztalatait a sikeres Dévény-Pozsony táv megtételéhez. Az alábbi beszédtöredékek az első közös edzésükről hangzottak el az edző úr, Dr. Lelkes Lágyó szájából:

„Gyerekek. A sport az egy tiszta játék. Nincs helye benne semmi csalásnak. Szóval Józsikám, kérlek vedd le a talpaidról a sítalpakat, Tibikém, te pedig tedd félre azt a sörösüveget.”

„Ne féljetek. Olyan futózsenit faragok belőletek, hogy ezután állandóan csak a lányok után fogtok futni. Hisz ott az elő bizonyíték! Tom Hanksből a Forrest Gump forgatása alatt egy igazi lúzerből mekkora nőcsábászt faragtam! Azóta csak romantikus filmekbe hívják őt a lányok után szaladgálni!...”

„...Tudom, tudom... Ez jó kérdés volt, Gézukám. Látom, hogy te már edzésben vagy. Aszondod, hogy mit kezdünk majd annyi nővel?...”

„Meghívjuk őket serre???! Na, ne. Ezt meg kimondta?“

„...Ja.... hogy valakinek füzetni is kell.“

„Nos, hogy továbbhaladjunk: a futásnál a legfontosabb a tökéletes légzés. Ki csókolódzott már életében? No, fiúk, azért több jelentkezőt vártam. A következő edzésre mindenki hozzon magának egy lányt, hogy gyakorolhassuk a légzéstechnikát.”

„Nem. A mutert nem lehet.”

„Neeem!!! Több kifogást nem akarok hallani! Hogy akartok így lányok után szaladgálni! Én vagyok az edző, nem?!”

„A második fontos dolog a tökéletes vérnyomás. Ha problémátok akadna, akkor sose feledjétek el: a bor felviszi, a pálinka leviszi, a sör pedig stabilizálja!”

„...A 10-es vagy a 12-es??! ... Ez meg milyen kérdés volt?!...”

„...És cipőtök legalább van?”

„Hétmérföldes?!.... Na ne vicceljünk gyerekek. Kit akartok azzal szájon csókolni?...“

„...Szintén ne feledjétek: azért jó, ha négyhetes zokniban futunk, mert akkor a lányt könnyebben elszédítjük!...“

„...Hogy mit kezdetek egy elszédített lánnyal?! Fiúk, ha má’ legyen egy kis fantáziátok!”

„Meghívjátok serre???!!!!.... Ezt meg megint ki mondta???!!!!...”

„Hogy jobban elszédül tőle?! … Na ne... Ti javíthatalanok vagytok.... És legalább hogy álltok a kondícióval?“

„Micsoda??? Hogy egy ventilátort már felszereltetek a nappaliban?????“

„Hagyjuk. Inkább arra válaszoljatok, hogy ti ezt a futóversenyt tényleg komolyan gondoljátok? Vajon mi motivál titeket?“

„Ja, hogy a haverok egy sörrel fognak várni a célban! Így már érthető. Akkor holnap nekiesünk mégegyszer, és ne felejtsetek el nőt hozni magatokkal! Addig is stabilizáljátok a vérnyomást!“

2009/02/16

Dr. Lelkes Lágyó, a fociedző 1.

Jól értesült informátoraink szerint a gazdasági krízisen meggazdagodó Hoffenheim Ábrahám Béla időmilliomos a járási harmadosztályban szereplő lajtosapáti kettes munkabarakk focicsapatának elnöke, nem kis ambíciókkal vág neki a tavaszi szezonnak. Az év átigazolása mindenesetre az ő csapata nevéhez fűződik, mivel leigazolta a Real Margit többszörösen kitüntetett fociedzőjét, Dr. Lelkes Lágyót. A fociberkekben csak a „Professzornak” becézett Lelkes Lágyó egyetlen feladata, hogy a lajtosapáti kettes munkabarakkot egy éven belül feljuttassa a szlovák első ligába, és a rákövetkező évben pedig elhódítsák a Bajnokok Ligájának kupáját. Az edző úrral és a csapat elnökével készítettünk riportot.

Elnök úr, úgy tudom, hogy nincsenek valami rózsás kapcsolatai a felvidéki médiával. Az Új Szóban például arról hallani, hogy a múltkori szerdahelyi grillezésnél csúnyán leégette magát.
Sajnos sosem értettem az emberekhez és a médiához, ezért is szerződtettem le Dr. Lelkes Lágyó urat, aki amellett hogy a világ három legjobb edzője (a brazilok már legalább hatszor nyertek volna Európa-bajnokságot, ha ő edzi őket), a médiával is csodálatos kapcsolatai vannak (mivel jópárszor már sikerült bokán rúgnia az Új Szó sportrovatvezetőjét, Harmatgyenge Jóska Bélát). Aki javára legyen mondva, hogy nevével ellentétben állja a sarat, és a kirúgásai igencsak veszélyesek. Főleg azok, amelyek az alkalmazottait érintik.

Egyébként hogyan jutott el ön ahhoz a gondolathoz, hogy a lajtosapáti kettes munkabarakkból világszínvonalú csapatot alkosson?
Régi gyerekkori vágyam volt, hogy valamit tegyek a felvidékért. És mivel a foci igencsak közel áll hozzám, meg ha ránézek este az asszonyra, akkor mindig az jut róla az eszembe, ez magától értetődő volt. A focit meg amúgy is mindenki szereti és műveli, hisz mindenki előtt ismert az a dakota közmondás, miszerint „addig jár a korsó a kútra, amíg focilabda nem lesz belőle“.

Úgy hallottuk, hogy tervben van egy 520 ezres stadion is? Miért kell ekkora?
Hát, hogy mindenki kényelmesen elférjen.

Milyen játékosokból áll a csapat?
Erre a kérdésre Dr. Lelkes Lágyó edző úr tud a legjobban válaszolni, hisz ő állította össze a csapatot.

Nos, edző úr?
Köszönöm a szót. Asszem nem árulok el nagy titkot, ha bejelentem, hogy első lépésként leigazoltuk a Premiership hatszorosan kitüntetett gyepmesterét, Sir John Cannabist, aki nagyon ért a füvekhez. Az ő szerepe kulcsfontosságú lesz a csapat teljesítménye szempontjából. A másik nagy név a csapatban Gesus Tockar Béla, a Blackburn cserejátékosa, volt vietnami harcos, marcelházai bevándorló. Ő lesz a csapat motorja. A kondícióján már elkezdett keményen dolgozni. Már csak a nőkről és az alkoholról kell leszoknia. Előretolt csatár szerepkörben pedig a szécsenkei Bartos-ikrek szerepelnek, akiknek kulcsfontosságuk lesz a tömegverekedéseknél. Középpályára sikerült leszerződtetni egy argentin világklasszis-utánzatot. A nevét még nem árulhatom el, csak annyit mondhatok róla, hogy király üzletet sikerült nyélbeütnünk. A középpálya másik szélén egy sellyei erősítés, Nagykéri Béla. Egyetlen hátránya, hogy havas lejtőn lefele gyorsabban mozog. Majd az elnökúrral igyekszünk lejtőre építeni a stadiont. Legrosszabb esetben én is beállhatok a csapatba, hogy mégiscsak legyen valaki a pályán, aki focizni is tud. Érdemes persze még megemlíteni, hogy az egyik titkosfegyverünk a német keresztény leányanyák kedvence: Bréma Jürgen. Az ő feladata a lányok becserkészése lesz. Persze, hogy minden meccsünk győzelemmel végződjön, kulcsszerep hárul nemcsak Hoffenheim Béla elnök úrra, hanem a csapat főszponzorára, a Strassburgból visszatért Besenyei Golha Péterre is, aki a bírókat fogja pénzelni. Mert ugye azt mondanom sem kell, hogy egy nyomtatóval és 5 labdával nem sokra megy a csapat.

És ki lesz a kapuban?
A kapuba a Barcelona cserekapusát szerződtettük le, Traktoros Mózes Bélát. A nevéből is sejthetjük, hogy kapusposzton már szerzett némi tapasztalatot a Jéerdében. Reméljük, hogy nem csak a vizen tud járni.

Hogyan néz ki egy világszínvonalú csapat edzésterve?
Az első alapozás már megvolt a február 13-ikai diákbálban, ami egyben az elnökké választási kampányom első állomása is volt. Igaz ugyan, hogy csak a csapat fele volt jelen, de a többiek majd minden bizonnyal bepótolják a lemaradásukat. Azt kell hogy mondjam, nagyon megerőltető tempót diktáltak a fiúk, és igencsak nehéz volt tartani velük az iramot. De amint látom, motivációban nincs hiány, és ezzel az erővel bármilyen cél elérésére képesek vagyunk.

2009/02/15

Dr. Lelkes Lágyó horoszkópja 2.

A doktor úr második alkalommal (az első az erre volt) már mélyebb transzba esett, amelyben nem kis része volt az általunk titokban a söreibe kevert pár liter becherovkának is. Ez eredményezte, hogy először életében tévedett, amikor igyekezett megjósolni a másnapot. A magnószalagot sem tudta egyedül analizálni, japán tolmácsot kellett hozatni a lefordítására. A japán tolmács segítségével nagy nehezen ugyan, de végül mégiscsak sikerült analizálni a magnószalagot. A következőkben Dr. Lelkes Lágyó jóslatait közöljük az elkövetkezendő évre.

1. A halaknak erre az évre a professzor úr nem ígér semmi jót.
2. Felvidékkel kapcsolatos jóslatai közül érdemes megemlíteni, hogy végre megépül a Komáromot Komárnoval összekötő új híd.

3. A dunaszerdahelyi futballklub elnöksége örökös VIP bérletet biztosít az Új Szó sportriportereinek.

4. Az egész világot átölelő gazdasági krízis miatt új nyakkendődivat kezd el hódítani a bankszektorban dolgozóknál.

5. Szlovákia sem fogja tétlenül nézni GDP-jének stagnálását és új munkahelyeket fog teremteni.

6. De a krízis további kellemetlenségeket fog okozni, és augusztusban eléri az emberek maximális tűréshatárát: felmegy a sör ára!

7. Szlovákia sorozatban immár tizennegyedszer fogja megdönteni az egy év alatt megszavazott új törvények számát. Legújabb javaslatuk a minisztériumokban panaszt tenni szándékozó embereket és a médiát érintik. Panaszemeléshez és interjúkhoz ezentúl sorszámot fog kelleni húzni.


8. A rendőrség ott fog segíteni, ahol tud.

9. Új munkatörvénykönyv lép életbe, amely a dolgozók kényelmére helyezi a hangsúlyt.

10. Az iskolaügyi miniszter kötelezővé teszi a felvilágosító-tanfolyamokat fiatalok számára.


11. A közbiztonság fokozása érdekében a belügyminiszter javaslatára az egész országban rejtett kamerákat helyeznek el.


12. Ez lesz a választások éve. Előkerül egy rég elfeledett dakota közmondás.


13. Nem kizárt, hogy Bugár Béla ismét a politika színpadára lép. A jelenlegi miniszterelnökünk örülne neki, hisz egyszer már nagyon jól összedolgoztak.


14. A kocsmákban is új törvények lépnek életbe.


15. Az állam elfogadja „A férfiaknak otthon a helyük!” feminista mozgalom indítványát. Rossz idők jönnek a besenyőiekre.

16. A szlovák futballszövetség a globális felmelegedést figyelembe véve újítasokkal örvendezteti meg a sportolókat.


17. A szlovák vasút is tartja a lépést a technika fejlődésével, és korszakalkotó módszert dolgoz ki a féktáv csökkentésére.


18. Szlovák tudósok szécsénkei és besenyei csoportjának egymástól függetlenül sikerül hatásos fegyvert kifejleszteniük az egérinvázió megakadályozására.


19. Áprilisban fény derül a Húsvét-szigeteken található rejtélyes kőfejek származására is.


20. Új dízelgenerátor kerül a piacra.


21. Bill Gates bejelenti, hogy az év végére piacra dobják a Windows Vista továbbfejlesztett verzióját, a Windows Jehovistát.


22. Kóreában energiatakarékos képernyőket fejlesztenek ki.


23. Szeptemberben a Sony piacra dobja az intelligens képernyőjű tévéket.


24. Októberben pedig a Panasonic megjelenik a 3D-s mozi otthoni változatával.
25. Galántán sem tétlenkednek, „Júpíszi” márkanévvel betör a piacra az első szlovákiai műholdvevő a szlovák űrkutatás úttörője.


És a legvégére pedig:
26. Az Év Asszonya kiemelkedő díjat Dr. Lelkes Lágyó felesége kapja.


2009/02/07

Szlovákiai elnökválasztás

Szlovákia jónépe rövidesen új köztársasági elnököt választ. A jelenlegi elnök, a füstös kocsmákban csak az állam nagybácsijának nevezett éleseszéről és igazságérzetéről ismert Ivan Gašparovič, személyes problémáit és családi életét háttérbe szorítva, saját népének boldogulását tartva szem előtt, ismét jelölteti magát. A kaméleon tulajdonságával rendelkező Gašparovič legnagyobb riválisa az ellenzékből kikerülő Iveta Radičová lehet, akit a köztársasági elnökségért való versenybeszállás először az 1. kürti pincefesztivál alkalmával fogalmazódott meg a fejében. Ugye azt nem kell senkinek sem mondanom, hogy milyen fontos funkcióról van szó, mivel hivatalosan az államelnök keresi a legtöbbet az állami szférában, és élete hátralévő részében sem kell foglalkoznia a megélhetési problémával. A csupa intellektuális és művelt induló miatt nagy logikai csatára számíthat a lelkes választó, akik részvételét úgy próbálják ösztönözni a jelöltek, hogy a legtöbb százalékban résztvevő településen emlékkopjafát allítanak a tiszteletükre. A jelöltek listája ugyan már régen kikristályozódott, de lapzárta után kaptuk a hírt, hogy még egy jelöltnek sikerült teljesítenie a jelöléshez szükséges feltételeket határidőn belül. Az illető nem más, mint a felvidéki kultúra elismert „etanolja”: Dr. Duchovný Ladislav, vagy ismertebb nevén Lelkes Lágyó professzor.

Doktor úr, mi a késztette önt a köztársasági elnökválasztáson való induláshoz?
Az asszony már többször mondta, hogy urnában lenne a helyem. Ez volt ugye az egyik ok. A másik, hogy a nyolcadik sör és körte után már nem értették a kocsmában a mondanivalóm lényegét, és állandóan azt mondták a többiek, hogy én egy született politikus vagyok, mert csak ők tudnak így össze-vissza beszélni. Meg aztán az sem elhanyagolható tény, hogy a politikai elit minden tulajdnoságával rendelkezek, tehát nem vagyok válogatós, éppúgy elfogadom a fémbőröndöt, mint a teszkós táskát.

Mi ez a hirtelen névváltoztatás?
Ezt hívják PR menedzsmentnek. A rossz sört is el lehet adni, csak elég mély kivágás kell hozzá. Nem utolsó sorban pedig itt gondoltam az északon élő nomád törzsekre is, akiknek problémái lehetnek a nevem kiejtésével.

Hogyan szeretné megnyerni a választókat?
Kártyán.

Milyen politikai tapasztalatokkal rendelkezik?
Már beiratkoztam egy faiskolába, hogy a fák ültetéséhez szükséges képesítést megszerezzem. És hogy a hivatalba lépésem után is minden gördülékenyen mennyjen, a legnagyobb politikusoktól tanultam ki a kopjafaállítást. A részegen való vezetés ugyan még nem az igazi, de dolgozok rajta.

Egy elnöknek ugye alapkövetelmény az országa kellőképpen való prezentálása. Ehhez bizonyos kultúrára és kommunikációs készségre van szüksége. Ön hogyan áll az idegennyelvekkel?
Azt kell hogy mondjam, hogy az idegennyelvekben nagyon otthonosan mozgok, hisz minden idegennyelv idegen számomra. A kultúrámról is jó hírekkel számolhatok be. A múltkori vastagbéltükrözésnél pl. azt mondta az orvosom, hogy szép nagy kultúrával rendelkezem.

A politikában nem ritkaság az érdekek ütközése és különféle vállalkozói csoportok háttérmunkája. Hogyan igyekszik majd védekezni ezektől a hatásoktól?
Az asszonynak már mondtam, hogy baj lesz, ha világi életet él.

Gašparovič elnöksége alatt kiéleződtek a szlovák-magyar problémák, volt egy visszadobott átfogalmazott honisemereti tankönyvtörvény és többek között az angol királynő látogatásakor is felmerültek kisebb-nagyobb protokollproblémák.
Hát igen. Én javasoltam a királynőt fogadó bizottságnak, hogy kocsmában kellene megszervezni a fogadást, de nem hallgattak rám. A szlovák-magyar kapcsolatok kiéleződésekor pedig Gašparovič ott követett el nagy hibát, hogy nem szervezett rögtön egy országjáró kopjafaállítást. Honismereti tankönyvek helyett szerintem a természettudományival kellett volna foglalkozni, mert sokan azt hiszik, hogy a darwini evolúció csúcsán a szlovák nemzet foglal helyet, és másokról teljesen megfeledkeznek. Persze beszélhetnénk a szlovák politikai elit téves történelmi ismereteiről is, amelyet szintén hiányos tankönyveikből szereztek. És ha ebbe belevesszük a Kárpát-medence fogalmával kapcsolatos ismereteiket is, akkor elég siralmas képet kapunk a szlovákiai iskolák felkészültségéről.

Végezetül pedig mi lesz kampányának fő jelmondata?
A kampányom sikeres lefolyására már összeállítottam egy szécsénkei-besenyei válságstábot, amellyel a lehetőségek szerint minnél gyakrabban vesszük át a teóriát. De ha a Svejkből indulunk ki, miszerint az a kormány megbukik, amelyik felviszi a sör árát, akkor mindenképp szeretnénk kampánymondatunk főhangsúlyát az élet habos oldalára helyezni. A kampánykörút első állomása a február 13-ikai pozsonyi diákbál lesz.

2009/01/23

Dr. Lelkes Lágyó, a titkosügynök 1.

A terrorizmusról rengeteg jó kis írást lehet összedobni. A következő MÁK gyöngyszemet még 2006 októberében írtam a prágai reptéri és metrókészültséget követően. Álljon itt most a New York-i WTC, a tokiói és a londni metró, a Bombay-i mészárlás, meg a mindennapi életünkhöz hozzátartazó kisebb-nagyobb robbantgatások emlékére.

**********************************************************

A terrorizmus fenyegetettsége a másfél hónapja lejátszódott prágai incidens után Szlovákiát is elérte. A SIS székházából (Slovenská informačná služba) nemrég olyan információk szivárogtak ki, miszerint a lajtosapáti kettes munkabarakk két kávészünet között eltérít egy Cesnak 127-es légi járművet, amelyben még lángos és gőzkazán helyettesíti a turbógenerátort, és megkísérelnek vele leszállni egy kisebbségi politikus íróasztalára. A SIS meg is tette a szükséges ellenlépéseket a terrorakció megakadályozására. Először is felvásároltak minden szeneslapátot, és az épületet, amelyben az említett íróasztalt foglal helyet, sikeresen eladták nem is egy külföldi befektetőnek. A MÁK jól értesült szerkesztői meg is kérdezték az ügyben érintett egyik tisztet, Dr. Lelkes Lágyót.

- Professzor úr, nem is tudtuk magáról, hogy ilyen közeli szálak fűzik a Szlovák Titkosszolgálathoz.

Hát szó, mi szó, a feleségem már vagy 110 éve ott takarít. Ő mossa tisztára mindig a szennyest. Én ugyan sosem voltam háromperzéperkettes ügynök, csak tízszer tizes, emiatt is hívnak századosnak a fiúk, és mindig szalutálnak, ha felhívom őket a telefonon. De az utóbbi időben egyre ritkábban járok be a hivatalba, amióta kitaláltuk az esélyegyenlőséget és kamera- és lehallgatórendszerrel szereltük fel a főiskolás vizsgahelységeket, egyre kevesebb az időm. Elég csak annyit mondanom, hogy az első lépéseket már régen megtettük, és poloskákat helyeztünk el jópár fősulis diákszállón. De cégi ügyekről sajnos nem beszélhetek, köt az eskü, meg aztán problémák lehetnek belőle. Az is mekkora problémát okozott múltkor, amikor is egy kis zsenge bableves után félreértelmezték fűstjeleimet, és parancsomra robbantották fel az első szlovák atombombát. No, akkor alakult meg az SNS. A kis Kovácsot is csak kirándulni vittük a szomszédba, hagy tanulja az idegen nyelvet. Amúgy mostanság tervezünk egy nagyszabású merényletet a Slovnaft ellen. Valami robbanást. Remélhetőleg nem árrobanást. Van egy beépített emberünk. Nem akarom nevén nevezni az illetőt, hisz magyar gyerek, a minap vezette az exkurziót, és rengetek kellemetlenséget okoznék nemcsak neki, hanem egész családjának, az ikertestvérének és Szécsénkének is, a falunak, ahonnan származik.

- Megtudhatnánk valami részleteket az eltérített Cesnakról?

Mivel államtitokról van szó, csak annyit mondhatok, hogy az akció fedőneve „Remiáš“. Amúgy csak a jövő héten aktuális, de már előre dörzsölöm a kezem, mert igazi mestermunka lesz. Nem sajnáltuk a pénzt a média megtévesztésére, és pár politikus besározására. Már jópár hónappal előre leküldtük a teljes anyagot Lajtosapátira, hogy tudják a fiúk, miért lesznek lecsukva, és persze külön iskoláztatást is szerveztünk a számukra - beírattuk őket egy intenzív arab nyelvkurzusra. Itt szeretném megemlíteni, hogy alkalmazottaink rátermettségével és képzettségével sosem voltak problémáink. Aki intrilakó, az tudja, miről beszélek, mivel ott is a mi embereink ülnek. Portásnénieink magasan képzett szaktudással rendelkeznek. Olyan szemük van, hogy centiliterpontosággal becsülik fel az elfogyasztott alkohol mértékét. Egyik portásunkat dicséri, hogy a Szlovák Metrológiai Intézetben őt használják a térfogat kalibrálására. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy az emberi tényező hatása minimalizálva van. A terrorakció a lehető legnagyobb titokban és hozzáértéssel lesz véghezvéve. Az ujjlenyomatok végett például levágtuk minden résztvevő ujjait, és hogy fogsoraik alapján se lehessen őket felismerni, több tízezer koronát költöttünk a fogsoruk rendbehozatalára.

- Mégis körülbelül mennyi halottra számíthatunk?

Sokra. A halottakkal nem lesz probléma. Nemrég találtunk egy zsidó tömegsírt a Breznói Havasokban, meg aztán rendeltünk is párat Zimbabwéból. Ők ugyan nem echte szlovákok, de legalább nem kell elkérni Bógyi sógortól a malacpörkölőt, ha azt akarjuk, hogy égettnek nézzenek ki. De ha van valakinek otthon abálni való szalonna, az nyugodtan hozhatja füstölni.

- Mi a helyzet a technikai felszereltséggel?

Az internetet már behúztuk a gépbe, az 5.1-es házimozirendszer meg alapfelszerelés. Akárcsak a gőzkazán melletti szauna és jakuzzi. A SIS amúgy sem panaszkodhat. Magasan miénk a legnagyobb technika. A múltkor egy konyhaszekrénysort kellett kivinni egy lakásból, hogy beférjen a poloska. De a tulaj rájött. Furcsa volt neki, hogy esténként horkolás hallatszik a konyhából. Nemrég rendeltünk pár észak-kóreai atombombát otthoni használatra. Lefekvés előtt. Az irakiak nem jöttek be. Van pár lopakodónk is – Gizi néni mamuszban. Olyan a füle, mint a denevérnek. Hegyes. Van pár berepülő kamikazepilótánk is. Csak „dohodára” írjuk velük a munkaszerződést. Eddig nem panaszkodtak. Meg van pár óvszerünk is. Fő a biztonság!

- És ha nem titkos, szabadna megkérdeznem, mi is az akció célja?

Hát tikosnak titkos. Én csak annyit mondhatok, hogy mi sem a világbékéért csináljuk. Hisz ismered azt a dakota közmondást, miszerint „Háborúzni a békéért annyi, mint b*szni a szüzességért!” De egyet biztosan állíthatok: nem szarral gurítunk! Amúgy meg szeretnénk egy kis színt vinni a polgárok arcára, hogy ne újságolvasás közben gyakorolják a pókerarcot. Az sem utolsó szempont, ha álmatlan éjszakákot szerzek egy főszerkesztőnőnek, és haját tépve sörösüvegekkel dobál meg majd legközelebb, ha találkozunk, és azt mondja majd, hogy „Jézusmária, mit írtál már megint! Hol van itt a mondanivaló?” Ilyenkor mindig lejátszódik a jelenet, amelyben értetlenül nézek vissza rá: „Nincs... Miért? Kellene?... Akkor dobok bele párat...“

2009/01/13

A Teszt

Még mindig nincs gáz, a csapok még zárva vannak és ilyenkor a jónép csak tesztekkel szórakoztatja magát. Clayton, a Propagandista, Titi és Stella Artoá megmutatták, hogy nemcsak a közvéleménykutatás kérdőívére tudnak válaszolni, hanem a Teszt kérdéseire is. Tehát nem maradt más választásunk, mint megkérni Dr. Lelkes Lágyót is, hogy válaszoljon a Teszt kérdéseire. (Ezúton is elnézést kérünk tőle a tegező viszony használata miatt.)

Ki után kaptad a neved: a nővérem után
Korod:azt mondják, hogy még nem nőtt be a fejem lágya
Nemed: homo erectus
Hajszín: lila akácfa
Szemed színe: habos

Az utolsó:

…film, amit otthon láttál:
Bérgyilkos a szomszédom
…ember, akit felhívtál: a rendőrség
ember, aki felhívott: a szomszéd
…kaja, amit étteremben ettél: gombásleves
…dolog, amire rájöttél: mérges volt gomba
…szám, amit meghallgattál: Nem baj bébi, a bizonyítványt senki sem kéri

Múlt:

Akit a legjobban hiányolsz: egy faintos pincérlány, aki jól csapol
Amit legjobban hiányolsz: hogy nem tankból csapolják a sört
Ha visszamehetnél az időbe, hova mennél: először is beülnék egy kocsmába, kirendelnék egy sert, meginnám, aztán visszamennék egy fél órát és megint meginnám azt az egy sört, és így tovább... így egy sör áráért annyit innék, amennyi jól esik
Egy olyan dolog, amit megbántál: mármint templomban gyónás közben?

Egyik vagy másik:

Tizes vagy tizenkettes: tizes
Barna vagy világos: világos

Hiszel a(z)…
…angyalokban: naná, csak nem engedik magukat megcsókolni
…földönkívüliekben: persze, a Gézával már fociztam is
…Pokolban: párszor már betértem egy csapoltra, faintos kis füstös kocsma
…Mennyországban: néha oda is eljutottam a hatodik feles után
…magadban: persze, hisz az emberek többsége hisz Istenben

Előfordult már valaha is:

Ültél repülőn: kiskoromban, be is szorult a seggembe
Sírtál mások előtt: csak ha hagymát pucoltam
Másztál fára: csak ha ki akartuk főzni a gyümölcsöt pálinkának
Féltél ,hogy szurit kapsz: hát a börtönben egy cseppet, de aztán hozzászokik az ember
Tömték a fogadat: tömték, de nem azzal, amivel szerettem volna
Telefonbetyárkodtál: Jaja, gyakran mutatkoztam be úgy, mint Sobri Jóska
Lógtál az iskolából: csak ha megszomjaztam
Sírt valaki a válladon: csak ha hagymát pucoltam
Fent maradtál egész éjszaka: csak ha az asszony beindult
Táborban voltál: igen, csendes kis cseh városka
Fociztál: Táborban nem
Volt autóbaleseted: hát részegen egyszer nekimentem egy parkoló autónak

Csak úgy:

Plüssállatkával alszol: hátha a tetű annak számít
Kit szeretsz a legjobban: a tetűk közül?
Mi van az ágyad alatt: szőnyeg?
Amitől a legjobban félsz: hogy elvesznek az ízlelőbimbóim
A legrosszabb érzés: barna corgony
Mi jár most a fejedben: vér?
Vannak háziállataid: idomított házilégy, hegyesfogú kaszáspók meg miegymás
Melyik szavakat használod gyakran: jedno desínku, jo

2008/12/27

Év végi összefoglaló


Ez a bejegyzés a körkép.sk-ra készült. Szóval rövidpórázra fogtam magam, és egy komoly írásban próbáltam összefoglalni a 2008-as év eseményeit. Asszem nem sikerült valami rózsásan;-) Ha széjjelszaladja magát a netem odahaza, akkor szilveszterig a Körképre is van esélye felkerülni. Addig is jó szórakozást és BÚÉK mindenkinek!

************************************************




ffff fffff ff Vajon milyen volt az óév? Erre a kérdésre kerestük a választ. Először megkérdeztük Blökit, a jegesmedvénket:


















Szerintem azért ennyire nem volt vészes a dolog, hisz barátok közt izgulhattuk végig az Európa-bajnokságot:



















... és elkaptunk egy-két olimpiai közvetítést is:
















A kínaiak kitettek magukért, ami a szervezést és az előkészületeket illeti. Igyekezték elsajátítani az angol nyelvet, és az üzletek nevét is lefordították angolra. De ez nem mindig sikerült a legtökéletesebben:




















Pedig csak rossz módszerét választották a nyelvtanulásnak. Egy cseh kutatóközpont korszakalkótó módszert dolgozott ki a gyors és effektív angol nyelv elsajátítása érdekében az egész világon ismert kitűnő lektorok segítségével:






















ffff fffff fffffffffffffffff fffffffffff ffffffffffffff ffff fffffffff ffffff f fffffffffff fffff Az olimpiai egyik sztárja minden kétséget kizáróan Májkl Felszp volt:













Voltak azért negatív pillanatai is az évnek. Főleg a szüret utáni időszak, amikor a burcsák még nem forrott ki kellőképpen. Gondoljunk csak a „Nagy Világválságra” elkeresztelt események sorozatára, amikor hatszorosára növekedtek a bevételek a londoni kocsmákban. Sajnos sokan vesztették el munkahelyüket és pénzük egy részét. Hogy a jövőben ilyen veszteségeket megússzunk, a megspórolt pénzünket a leges-legjobb helyre fektessük:
























De hogy megelőzzük a problémákat, legyünk állandóan tettrekészek és képezzük magunkat új mesterségek kitanulásával:





















Az év másik negatív élménye, hogy álltílólag sok helyen újra előkerültek a régi szakácskönyvek:























fffff fffffffffffffffffff fffff ffffffffff fffff ffff fffffff fffff ffff ffff ffff A kormány legnagyobb problémáját mégsem ez, hanem az új tankkönyvek jelentették:




















A változás szele hozzánk is elért. Beléptünk a Schengen-i övezetbe és január 1-jétől véglegesen könnyes búcsút mondhatunk a koronának:























A korona/euró kurzust augusztusban hagyták jóvá az istenek. Az ügyesebbek éltek is a lehetőséggel:




















„Meníme menu, nie cenu!“ – Ez volt a szlovák kormány reklámkampányának főmondata:



























A másik nagy változás, amely szintén vár ránk és amelyet nem kerülhetünk ki, az az új közlekedési szabályzat. Ne lepődjünk meg tehát, ha új közlekedési táblákba botlunk:
























fffffff ffffffffffffffff ffffffffffff fffffffffffff ffffffffffff ffffffffff ffff E célból nem árt feleleveníteni az autóiskolában tanultakat sem:























ffffffff ffffffffff ffffff fffffffffffffffffffff ffffffffffffff fffffff fffffff f De aki a következőképpen szerezte a jogosítványát, annak az új közlekedési szabályokkal sem lesz problémája:





















... és annak sem, aki nemrég polírozta a karosszériáját:























ffff ffffffff fffff ffffffff ffffffffff ffff f fAz új évben sem szabad elfeledkezni a régi szép hagyományokról. “Akkor iszunk, amikor jól esik.” Tavaly így köszöntötték keleten az új évet:























Az állatkert sem nézett ki jobb állapotban. Blökit szilveszter másnapján kaptuk lencsevégre:



















Persze a globális felmelegedésről sem szabad megfeledkezünk, amelynek kézzel fogható jeleit már ma is tapasztaljuk:













De tekintsünk mindig pozitívan a jövőbe:























ffff fffffffffff ffffffff fffffff fffffffff ffffffff ffff ffff ... és minnél alaposabban készüljünk fel a gazdasági válság következményeire:





















Kellemes és boldog új évet mindenkinek!

2008/12/24

Dr. Lelkes Lágyó bemutatkozik

Akik eddig csak a tévéből vagy Nobel- és Oscar-díj átadásokról ismerik őt, azoknak mindenképp szeretném megemlíteni, hogy Dr. Lelkes Lágyó a parapszichoanalízis, a tumorgyógyászat és az elektrolízis nemzetközileg elismert professzora. Doktorátusi munkáját a biológia tanszéken írta a „Sejtosztódás problematikája a modern világ embere számára, avagy az élesztők sörre kifejtett hatása” címen, amelyet ‘68-ban védett meg az Idült Alkoholisták Kongresszusán, Zsolnán. ’59-ben házasodott először, és mivel nagyon megtetszett neki a dolog, vagy ötször megismételte. Pechére mindig ugyanazzal a nővel.
Híres mondatával, amelyet még maga Einstein és Planck is több éven át eredménytelenül keresett, megalapozta a modern fizika alapjait és utat tört az Univerzum kvantumfizikai megközelítéséhez. Mondata, amelyben összefoglalta a tér, az idő és a tömeg közötti összefüggéseket, a következőképpen hangzik: „Ha jó az idő, a tömeg lemegy a térre.” Ő volt az első, aki először használta a térfogat használatára a „háromdimenziós szekér”, a vegetáriánus madárra a „legelészölyv” és az öreg AIDS-esre az „archív” kifejezést. Ebből is láthatjuk, hogy Doktor Lelkes Lágyó nemcsak használja, hanem műveli is a nyelvet. Jelenleg több egyetemen és karon is tanít, mégpedig természettudományin szexológiát, bölcsészetkaron orálisztikát, vegyészeten alkoholizmust, a gépészeten pedig a kenőanyagokról tart előadást. Az elektron nem tanít, mert ott ezek a tantárgyak felvételi követelmények.

Először a MÁK nevezetű pozsonyi fősulis diáklap kérte fel, hogy szakítson időt a nem átlag pozsonyi fősulis gondjainak orvoslására. Hogy (akárcsak az újság többi sörrel és féldecivel füzetett külső munkatársa) necsak a hétköznapi gondokkal, az egzisztenciáját megtermeteni kívánó fiatalok problémáival, a párkapcsolatok zsákutcába történő cselekedeteivel, egyes generációk más-más értékeivel és gondolkodásmódjával foglalkozzon, hanem kérdést próbáljon találni a mai átlagemberre oly jellemző enyhe közömbösségre, életük motiváló tényezőire, értékeinek és közösségre kifejtett cselekedeteinek hanyatlására, miképp az élet és gyorsuló világunk mikéntjének és miértjének, szóval az „Élet nagy kérdéseinek“ megválaszolására.

Noha a tapasztalt és nagytekintélyű professzorúr már régen a megérdemelt nyugdíjidőszakát tölti, azért sikerült őt rábeszelni, hogy alkalomadtán ismét válaszoljon kérdéseinkre, és tapasztalatával segítse a társadalom boldogulását. Szóval ez az oldal főleg az ő gondolatainak és mondanivalójának állít emléket. Legyen ez az ő 2008-as karácsonyi meglepetése a kedves olvasóknak.