Ivan Szomjaska és a pálinkafőzés rejtelmei

Ki ne ismerné, azt a híres dakota anekdotát, amelyben hosszú távollét után hazanéz a család fősulis gyermeke, és a kivételes alkalomból az édesanya egy tyúkot vág le neki. A párbeszéd, ami az édasanya és a fősulis fiú között zajlik le példaértékű. Édesanya: „Fiam, levágtam egy tyúkot a tiszteletedre. Mit főzzek belőle?“ „Pálinkát, idesanyám!“

Félre téve a viccet, volt idő, amikor még mi is fősulisok voltunk. Habár így visszagondolva, elég nagy vicc volt az egész. Bronz-kor. Nevezzük így. Akkoriban, még a 60-as években, mint a Mák felelősségteljes rovatvezetője vettem a fáradtságot és felkerestem a környék legismertebb és legnagyobb tudású mesterét, Ivan Szomjaskát, hogy fedje fel előttünk a pálinkafőzés rejtelmeit. Erről szól a következő írásom:

- Az élet kemény, mint a dinoszaurusz szar,- kezdi meg a felvilágosítást a mester, aztán mint derült égből a ruszki műhold terem a kezében egy literes üveg, amellyel megkínálja a ház vendégét, azaz engem.- Igyá, látom száraz vagy, mint a hóhér szeme!

Én persze köszönöm és mondom, nem lehet, autóval vagyok. Aszongya:

- Olyan ninccs!!! Akkor látott ez a falu zsernyákot, amikor Baumgartner kockás zászlót!

Ez az érv mindenesetre meggyőzött és ha nem is vagyok egy megrögzött pálinkafogyasztó, azért csak legyűrtem, mint Terminátor a gépolajat.

- Én megjósoltam, hogy ez lesz belőle, - tört hirtelen a szobába a szülői felhozatal anyai ága. – Az én kis Ivánkám sosem akart tanulni, azt mondogatta, hogy az iskola nem kocsma, hogy mindennap látogassa. Mindig részegen jött haza. És most nézze meg!

- Nem tudom, min csodálkozik az anyuka, a kocsmábú csak azok gyünnek ki józanú, akik ott dógoznak. Tuggya, riporter úr, kutyábú nem lesz szalmonella....Amúgy meg az vesse rám az első követ, aki maszületett bárlány. No, anyuka, tegye má’ hasznossá magát. Hozzon fel egy üvegge‘ a pincébű!

A kezdetleges sikertelenség és egy-két félrecsúszott pohárköszöntő után aztán mégiscsak sikerült rávennem Szomjaska urat, hogy mesélje el, hogyan kezdődött ez a nagy szerelem közte és a pálinkafőzés között.

- Tuggya a görcs,- feleli.- Az úgy vót, hogy egy napon a nagyfater Don-kanyart is megjárt kisüstyéve’ összefutott a tekintetem...márhogy újságba illően fejezzem ki magam. Oszt míne. Hát így... Akkortájt júniusban olyan herehervasztó meleg vót, hogy a nagymuter oszlásnak indút. Nem vót, aki befőzze a gyümőcsöket. Gondótam egy meredeket, mert én ilyet is tudok, oszt kifőztem mindet. Életembe‘ akkor dógoztam először eccerre nyóc órát. Meg is látszott kérem az eredmínye!

- És hogyan sikerült? – kérdeztem a mester, mire ő úgy nézett rám, mintha azt mondtam volna, az eszéért szeretem Pamela Andersont.

- Öcsém! Még aznap úgy e’tűnt bennem, mint Ciccolinában az óriáskígyó! Máskülönben ismered a mondást: „Ha nem tudsz fölérni a konkurenciáhó, akkor tegyed tönkre.“ Én is azon munkálkodtam akkoriban. Igyekesztem mindenki tartálékát fölemészteni mikor milyen sikerre’, valamikor csak másodcorra sikerűt. A múltkor, mikor 50°-os házipálesszal csúsztattam le a csilibabot, szerintem közel állt a bélésem az öngyulladáshó. De rólam, hál’ az égnek, úgy pereg le a másnaposság, mint gumicsizmáról az ökörhugy.

- És, ha megengedi egy kérdés erejéig, miből érdemes egyáltalán pálinkát főzni?

- Hm...Te, figyeljé má‘. A mútkor is volt nálam egy riporter, az is ilyen hülyéket kérdezett, és úgy beszédültem tőle, hogy aznap már innom sem kellett. Most is közel állok hozzá.... A pálinka nem olyan, mint a bor, hogy bármibű lehet csinálni. Sokéves tapasztalat kell hozzá. De akinek az nincs meg, annak elég egy üst is... No igyá még! De oszt hazafele nemhogy szítkapod a biciglitárolóm!