Ortodox húsvét Göröben

2007-ben abban a szerencsében volt részem, hogy résztvehet-tem a görög húsvéti ünnepeken, és megcsodálhattam annak minden varázslatos pillanatát. Még itt az elején érdemes leszögezni, hogy az ortodox világban a húsvét az év legjelentősebb vallási ünnepe, és ezt tükrözik a történések is. A csendes katolikus, protestáns világ hagyományos húsvéti szokásait felváltják a hangosabb és látványosabb megmozdulások. 2007-ben nálunk március 23-a környékén voltak a húsvéti ünnepek, míg az ortodox hívők április 27-én ünneplték. Ebben a cikkben az ottszerzett élményeimről ismertetem meg a lelkes olvasókat.

Panaglia. Így hívták a falut, ahol az ünnepeket töltöttem. Nem csoda, ha elsőre senkinek sem mond semmit, mivel elég picinyke falucska Evia szigetén, távol Athén zajos központjától valahol az Égei-tengeren. A lakosság télen 40 fő, nyáron felkúszik 1000-re, tavasszal meg gondolom a kettő átlaga. Egyik görög ismerősöm meghívására mentem (tanár a TEI Pireus egyetemen). Ő mondta, hogyha nincs jobb programom hétvégére, akkor töltsem vele és a családjával az ünnepeket.

Pár közeli kép a faluról és a környékről:

Ha már a környékről beszélek, akkor érdemes egy mondat erejéig megemlíteni, hogy rengeteg görög szigeten szélerőművekkel biztosítják a részbeli energiaellátást. És a legtöbb helyen ivóvízhiánnyal szenvednek, amit úgy próbálnak megoldani, hogy ivóvizet szállító tartályhajók járnak a szárazföld és a szigetek között. De ennyit a globális problémákról. Itt van még egy távoli kép a szélerőművekről a dombtetőn:

Voltam már magyar, cseh, szlovák, most meg csak egyszerűen „amerikánosz” vagyok. Legalábbis így szólítanak a helyiek a hátam mögött. Panaglia kellemes kis elrejtett falucska hegyekkel körbevéve egy csodálatos öböl partján. Az öböl a 2.vh alatt német tengeralattjárók bázisa volt, mélysége meghaladja a 100 métert. A szállásom Panosz ismerősének „hoteljában” volt elég jól szituált helyen: mellette a kocsma, az ajtó előtt 20 méterre a tenger. Szóval elvileg az ablakból is bele lehetett volna ugorni a tengerbe egy jó kis nekifutással. Panoszék „hétvégi” háza, ahol többnyire a teóriát vettük át, meg a test energiakészleteit és folyadékhiányát pótoltuk, az is ott volt egyperces gyaloglótávolságon belül.

Még mielőtt rátérnék a húsvéti szokásokra, csak megemlítek egy kellemes pillanatot. Mindjárt az első nap, ahogy szoktam, feltérképeztem a terepet. Épp az ismerősöm házát fotóztam messziről, amikor a hátam mögött elment két lengyel nőszemély, és kuncogva megjegyezték, hogy inkább őket fényképezhetném, mint a házat. Én persze rögtön hátrafordultam egy James Bond-os két vállra fektető mosollyal (vagyis akkor azt hittem, hogy az volt, de most már tudom, hogy még gyakorolnom kell), hogy: „Dobre... odkiaľ ste?” (márhogy elindítsam valamerre a kommunikációt, bár szivem szerint inkább azt mondtam volna, hogy „Dobre... ale bez šiat”). De valami elvont népség lehetett, mert egy csapolt sörrel jobban el lehetett kommunikálni, mint velük (a csapolt sör legalább néha visszaböfög). Másnap korareggel is láttam őket messziről, amikor slapkiban, fürdőgatyában, halászsapkával a fejemen, meg egy hanyagul átdobott törülközővel a vállamon kicammogtam a szállásról a partra azzal a céllal, hogy meglubickolok egy cseppet a tengerben. Az ablakból faintos szép napos idő volt, noha a tenger már nem volt olyan tükörsima, mint előző nap; eléggé felkorbácsolta a szél. Az alvászavarokkal küszködő helyiek jó melegen voltak felöltözve: hosszú nadrág, pulóver, kabát, némelyikükön sapka. Szóval cseppet kilógtam a sorból. Habár az is igaz, hogy lehetett vagy 10 fok. Summa summárum: faintos strandidő volt. A tenger vize tökéletes volt, öt centis, kb. ilyen hőfokon szeretem a sört is inni.

De hogy a húsvétról is ejtsünk már pár mondatot: szóval az ortodox világban ez a legfőbb vallásos ünnep; előrébb van még a karácsonynál is. Ottlétem alatt háromszor voltam templomban „szentmisén”. A legközelebbi templom a szomszéd faluban volt - autóval 10, gyalogosan 40 perc távolságra. Aki még nem volt ortodox templomban, az mindenképp írja be a naptárába. Pl. tippnek ajánlhatom Miskolcot; ott található Közép-Európa egyik legnagyobb ortodox temploma faintos kis múzeummal. Az én templomom mondjuk idillikusabb volt, meg egy cseppet kisebb is, mert így utólag visszaemlékezve az emberek többsége csupán kívülről gyönyörködhetett benne.

A húsvét, akárcsak nálunk, a nagycsütörtökkel kezdődik. Az e napi misén a hivők virágot hintenek a keresztre feszített Jézus körbehordozott képmására, ezzel fejezve ki a majdani feltámadásába vetett reményüket. Mivel ekkortájt már virágokkal telik a görög mezők, nem probléma teljes pompába öltöztetni a templomokat. Ők is ugyanezt teszik. Csodálatos látványt nyújtanak. Ugyanez vonatkozik Jézus „halotti ágyára“ is, amelyet szintén virágokkal díszítenek, és amelyet húsvéti körmenet alkalmával keresztülcipelnek a falun/városon a pénteki szentmise után. Ilyem szép kis hangulatos utcácskákban tekeregtünk (asszem ez a főutca volt):

A mi körmenetünk a falu „főterén” végződött (három-négy utca kereszteződésében), ahol már elő volt készítve a Júdás, meg pár liter benzin, hogy ne akadozzon az események menete. Szóval a nap fénypontja (már ideje volt, mert 3 órás „szentmise” meg körmenet után az ember igencsak megszomjazik) épp az a momentum volt, amikor lángra lobbantották a Júdásnak öltöztett bábfigurát. A szervezőket dicséret illeti (persze ha leszámítjuk a csapolók hiányát), mert amerikai filmekben nem látni akkora látványvilágot, amekkorát ezek produkáltak.

Jézus halotti ágya a háttérben pislákoló Júdással:

Júdás még frissen és egészségesen a délutáni órákban:

Még egy-két kép az egő Júdásról... Kedvem lett volna elővenni a szalonnát meg a kisbicskát.



A harmadnap, azaz szombat, a feltámádás ünnepe. Nálunk karácsonykor van az „éjféli mise”, ott húsvétkor. Csak annyi különbséggel, hogy nálunk a magukat kereszténynek vallók elenyésző hányada megy akkor a templomba, míg Görögben még a halotti ágyukból is felkelnek páran, hogy részt vehessenek rajta. A legtöbb ember kezében ott van a még meg nem gyújtott félméteres gyertya, a „lámbádá”, amelynek szerepe, hogy az örök világosságot jelképezve égjenek a kezekben a mise alatt. Nekem is volt egy. A láng, amellyel meggyújtják őket, egyenesen Jeruzsálemből érezik. Asszem örök emlékként marad meg emlékezetemben, mert elég csunya foltot hagyott a kabátomon.

A templomból aztán a gyertyák meggyújtása után kimentünk a főtérre, ahol továb folytatódott a ceremónia (még a szenttartás részeként). Éjfélkor megkondultak a harangok, petárdák repkedtek mindenfele (nem tudom ki volt az, de 10 pontos dobás volt, amikor a „pap” és „kántálók” közelében robbantott fel egy sorozat), aztán „Christus Anesti!” (Krisztus feltámadott!) éljenzéssel kölcsönösen köszöntöttük meg csókolgattuk egymást. Ha előre ismertem volna a forgatókönyvet, akkor jobban helyezkedek, mert a fehérnép közül csupán az idősebb korosztályhoz volt szerencsém. Mármint ami a csókolgatást illeti. Az éjfeli mise után aztán a jónép hazamegy lakmározni. Ekkor kezdődik csak a hepaj. Mink már a mise előtt letudtuk ezt a kötelezettségünket (az egyik vendéglátóm egészségügyi problémája miatt), de belegondolni is szörnyű, hogy hajnali kettőkör (én momentán akkor értem haza) még nekilátnak lakmározni és mulatozni az emberek reggelig..Vasárnap a báránysütés a hivatalos húsvéti szokás. Az emberek kimennek a természetbe, vagy otthon a kertben megrakják tüzet, aztán így lajtosan elvannak. Mink is (én meg Panosz), míg a többiek a lóbőrt húzták, meg is álltunk egy tengeralattelhárító-kommandósok által sütött bárány mellett. Nem ismertük őket, de hát sosem jelentett számunkra problémát édesanyánk intő mondatai ellenére szóbaelegyedni idegen emberekkel. Beöntöttek egy két pohárkával, aztán mingyárt szélesebben mosolyogtunk. Nagy parti volt.

Persze voltak olyanok is, akiknek már motorizált sütőjük volt. Mondjuk annak is meg van az előnye, de nem valami stílusos, és szerintem a birka sem ízlik olyan tökéletesen, mintha kézzel forgatnánk az izzó parázs fölött órákon keresztül 50 literes boroshordó társaságában, meg persze lajtos szöveggel és jó kis társasággal.

A motorizált konkurencia:
Nem minden birka került az áldozati asztalra. Voltak olyanok is, akik nem bírták az április napsütést és árnyékba menekültek:

Húsvéti ünnepek alatt Göröghonban így néz ki a „tojásos kenyér”:

Másik érdekes szokás a piros tojáshoz kötödik, amelyet (most így hirtelen nem tudom mellik nap) az ünnepi ebéd előtt vagy talán szoktak osztogatni a család tagjainak, és boldog ünnepeket kívánva mindenki a saját tojását a mások tojásához veri, és ha nem törik össze a tojás, akkor az azt jelenti, hogy egész évben egészséges lesz az illető.

Itt van pár pirostojás, meg tipikus görög édességek: (ez a kép már az athéni szobábom készült, a borosüveg mondjuk nem édesség, de le volt szállítva aprópénzre, aztán vettem is a raktárra nyolc üveggel belőle:

Még a szigeten az ismerősöm házában akadt meg a szemem egy üvegen magyar felirattal: „Különleges... blablabla.... minőségét korlátlan ideig megőrzi”. Le is teszteltük, hogy tényleg igaz-e a ráírt szöveg;)

Még egy-két tájkép ínyenceknek:

Készül az ünnepi ebéd:

Kikötőben hazafele ( ill. Athénba). Szép kis három nap volt.

Futottak még

„Hát, már Dévénybe sem volt rövid az út – mégha odafelé busz is szállított. Pontban tízkor nekivágtunk mind a 2900-an – köztük a Körkép háromtagú különítménye, hogy az áprilisi kánikulában leküzdjük a 11625m-t. Tibi kolléga a lámpaoszlopokat kerülgetve verekedte magát előre, de kesőbb úgy látta, hogy ott elöl kicsi a valószínűsége, hogy női társaságba botlik, ezért – okosan - térd- és vizeletvisszatartási problémákra hivatkozva féltávon visszaesett. Nyomkereső a rá jellemző biztonsággal, egyenletesen vette a levegőt, és teljesítve célkitűzését - be is ért a célba. De a jó időhöz ez kevésnek bizonyult. Sör mellett be is vallotta, hogy túlságosan 0:0-ra játszott. Ami - valljuk be - ritkán jön be. Ami engem illet, testi épségemet nem kímélve küzdöttem - másfél perccel meg is javítottam a tavalyi időmet…de a 350 eurós első díj megnyeréséhez még egy kicsit javulnom kell. A rendezvény legnagyobb negatívuma, hogy a szervezők vízzel vártak ránk a célban. Ezért elindultunk másfele pótolni a leadott folyadékot. Délutánra tele volt a város zöldpólós, folyadékpótló, dülöngélő sportemberekkel. Csodálatos volt!”

A fent leírt mondatok Józsi memoárjából kerültek elő. Én azért még a Zsolti nevében is kibővíteném pár megjegyzéssel. Először is a Dévény-Pozsony futóversenyről volt szó, amelyen hárman indultunk a partiból. Az ötletadó és felbujtó Jclayton edzésterve túl erősnek mutatkozott, és ideje előtt kipontozódott. Zsoltit a Józsival ketten szedtük rá taktikusan a Bastion nevezetű vendéglátóipari-egységben, amikor a sör mennyisége túllépte a határértéket. Az edzéstervet Dr. Lelkes Lágyó állította össze, amelyet főleg a légzéstechnikára és a vérnyomás stabilizására („a bor felviszi, a pálinka leviszi, a sör pedig stabilizálja”) alapoztunk. Én személy szerint egész héten csak a vérnyomást próbáltam stabilizálni. Habár az igazsághoz azért hozzá tartozik, hogy egy héttel korábban letekertem egy gyenge 60 km-t, meg előtte azért kocogtam hébe-hóba hetente egy fél órát másnaposan, de az vajmi kevés. A Zsolti is indult egy CSOB-s női stafétában. Gondolom a Józsi vette csak komolyan a felkészülést, mert ő tavaly is volt, és tudta, hogy nem lesz egy leányálom. A Zsoltival mi csak a tudatlanok boldog lelkiismeretével készültünk a versenyre.

A kezdetek

A találkozót az oroszlánszoborhoz beszéltük meg. Nekem mondjuk fogalmam sem volt, hogy hol van az az oroszlánszobor, de amúgy sem lényeges, mert fél óra keresés után kiderült, hogy a szobor már régen nincs a helyén, mert restaurálják. Zsoltinál volt a felszerelés, szóval rá kellett várnunk, ő már a tömeget megelőzve pár nappal korábban protekciós módon megszerezte a pólót és a szükséges hozzátartozókat..Faintos félgatyás idő volt. Csináltunk is pár propagandista képet:

A rajthoz különbuszok szállítottak:

Megérkezésünk után rögtön nekiálltunk átvenni a teóriát:

Amúgy ismeretségben nem volt hiány, én is összefutottam 3 szlovák haverral, Józsi is atvette a teóriát párral, meg a Zsoltinak is akadtak ismerősei az indulók között. Nagy parti volt. Itt van még pár propagandakép indulás előtt:

A futás

A startnál természetesen tömegnyomor volt. A teória az volt, hogy egyszerre elindulunk, aztán mindenki futja a saját tempóját. Vagyis, hogy „taktikázunk”. Hát, én is próbáltam a tömegben maradni, de nem sikerült. Az első hat kilométeren kegyetlen gyilkos tempót diktáltam (a Zsolti csak a „0-0-ra játszott”, Józsinak meg több esze volt, mint pl. nekem). A féltávot teljesítettem 23 perc alatt, Józsinak 24-25 perc, Zsoltinak 33 perc környékén volt az ideje. No, legalább tudom, hogy 6-8 kilométerre elég tűrhető kondícióval rendelkezem;) Kb. a hetedik kilométernél fogott be a Józsi. Nem csak az ő, hanem az én legnagyobb meglepetésemre is. El is dumálgattunk lajtosan, hogy a térdeim kivannak, meg a csibéknek is dobni kellene, meg sörre se lenne hülyeség megállni, meg ilyen hasonlók. Miután a Józsi elhúzott mellettem, cseppet vissza is esett a motiváció, mert szerettem volna lefutni a gyereket. De hát ezt dobta a gép. Ekkor már megengedtem magamnak azt a luxust is, hogy leálljak az út mellé könnyíteni magamon (lehet, hogy nem kellett volna bedobni egy Redbullt és egy liter vizet indulás előtt;). Szerintem vesztettem vagy 2 percet, és a mezőny fele is elhúzott mellettem, amíg meglocsoltam az útmenti fákat. Szerintem én voltam az egyetlen, aki könnyített magán a verseny alatt, de ezt a lehetőséget nem hagyhattam ki. Az érzés mindenesetre mindenért kárpótolt. Az erőmöt már csak a cél előtti sprintre összpontosítottam. Csak úgy stílusosan. Nincsen annál nagyobb élvezet, mint amikor az ember 12 kilométer után még sprintel egy 100 métert a célba éréskor. Az utolsó százon viccen kívül 15-20 embert előztem meg. Nagyon nagy stíl volt. Az emberek csak néztek, mint a moziban. A fiúk kérdezték aztán a verseny után, hogy mennyi volt az időm. De fogalmam sem volt, mert abszolút nem néztem az órát. Itt csak a stíluson volt a hangsúly. Meg ha az ember elmegy dobni a csibéknek féltávon, abból már jó idő nem lehet;) De én is meglepődtem, mert még simán befutottam 1 óra alatt. A hivatalos végeredmény:

Józsi, 333.hely, 00:53:09.4
Tibi, 565.hely, 00:56:28.9
Zsolti, 1292.hely, 1.09:23.3

A Zsolti aztán verseny végén megtudta, hogy még Monika Beňová is rávert vagy öt percet, szóval megvan neki a jövő évi motiváció. Én ezzel az idővel elégedett vagyok. Első nekifutásra szép eredmény. Legalább az vigasztal egy cseppet, hogy felkészülés és edzés nélkül 281 női induló közül csak 31-en előztek meg:) A Zsoltit mondjuk többen. Ez még jobban vigasztal;) Mentségére legyen mondva, hogy még nem futott ekkora távolságot, és a Józsival csak nagy nehezen szedtük rá az indulásra, de asszem nem bánta meg. Minden induló és célba érkezett egyén csupa kellemes élménnyel távozott. Mert a cél elérése volt a lényeg, és nem az idő. Az időn már csak javítani lehet. De hobbifutóknak kondi nélkül ez egy csodálatos eredmény. A célbaérés utáni pillanatfelvételek:

A célbaérésünkkor sajnos a legnagyobb megrökönyödésünkre a szervezők csupán ásványvízzel vártak. Hiteles információink szerint a múlt évi futáskor sört kaptak a célbaérők. A bandát szerintem csak ez motiválta. Mélységesen csalódtunk a szervezőkben. De nem estünk kétségbe, és igaz ugyan, hogy a versenynek már fél tizenkettőkör vége volt, de délután négykor még vígan sereztünk, és vettük át a teóriát a futásról és az élet más apró örömeiről. Abban megegyzetünk, hogy jövőre ugyanitt ugyanekkor, és még rábeszélünk pár emberkét az indulásra. Hisz sosem az eredményen van a lényeg, hanem a részvételen. Csodálatos kis nap volt.

Az elnökválasztási kampány tetőzik: Újra előkerült a magyar kártya!

A tegnapi JOJ televízióban lejátszódott vitaműsorban, ahol már csak a két talpon maradt elnökjelölt: Ivan Gašparovič és Iveta Radičová mérette össze intellektuális tudását, hogy melyikük lenne kettőjük közül az ideális elnökjelölt, újra előkerült a magyar kártya. A körkép csapata is jelen volt, hogy hiteles beszámolót nyújtsunk azoknak az olvasóknak, akik a szombati „Föld órája” nevű akció után még mindig nem kapcsolták be a tévét, és ezért tehát a vitaműsor után riportot készítettünk számukra a két jelölttel. Először Gašparovič elnök urat kérdeztük meg.

Elnök úr, hogyan került elő a magyar kártya?
Először is szeretném elmondani a polgároknak, hogy a Slovan kiesése óta mély depresszióban vagyok, de reméljük, hogy ez a természeti csapás nem befolyásolja majd a népszerűségemet. A magyar kártyát Radičová asszony hozta először szóba, amikor lepaktált az MKP-val (a Magyar Kártya Pártjával, Strana Maďarskej Karty, szerk. megj.)

De megbízható szemtanúk szerint az ön zsebéből került elő!
Nos, igen. Mivel nálam mindig van magyar kártya. Gyerekkorom legkedvesebb játékszere volt, és mindig szeretek vele játszadozni. A snapszer az egyik legkedvesebb játékom, mert ott nem mindegy, hogy milyen lappal kezd az ember, és nagyon kell figyelni a lapjárást. Legalább annyira, mint közúton a radarokat.

A snapszer az ugye a 66?
Igen. De nem összekeverendő a 69-cel, amit ugye kocsmai asztalon is lehet játszani, de többnyire intim hálószobákban szoktak, és persze speciális magyar kártya szükségeltetik hozzá. Visa vagy Visa Electron.

Ön milyen ellenfélnek találta Radičová asszonyt?
Még kezdő a magyar kártyában. Az igaz ugyan, hogy ő is nagyon összetudja keverni a lapokat, de az osztáshoz nem ért. A jó lapjárás az osztó könyök- és csuklómozdulatain múlik. Ezért az autóversenyzésben és magányos éjszakákon szerzett tapasztalataim ilyenkor felértékelődnek.

Hogyhogy?
Hát természetesen nem mindegy, hogy hogyan veszünk be egy kanyart a kocsmában.

Radičová asszony, önt nem lepte meg, amikor Gašparovič úr előhúzta a magyar kártyát?
Nem, számítottam rá. Ő mindig ilyen kis kópé, hogy a legváratlanabb helyzetekben húzza elő.

Akkor gondolom kellőképpen fel volt rá készülve?
Igen. A kürti szőlőhegyen szerzett tapasztalataim elégségesnek bizonyultak hozzá, hogy méltó ellenfele legyek Gašparovič úrnak. Ott felkészítettek nemcsak a snapszer, hanem a máriás, vagy magyarosan az ulti szabályaira is. Az a játék cseppet jobban tetszik, mert ott kis lapokkal is nagyobb esélyem van nyerni. Míg a snapszerban Gašparovič elnök úr rendelkezik egy utcahossz előnnyel, mert ott a disznók többet érnek.

Aha. És azt tudta, hogy a magyar kártya valójában sváci?

Mármint, hogy Svájc is hasonló gondokkal küzd, mint Szlovákia? Nem. Nem tudtam. De ha Svájc is a magyar kártya lévén ért el olyan szintet, amilyen jelenleg van, akkor elég szép jövő elé néz Szlovákia.