„Messze kinn a Galaxis Nyugati Spirálkarjának soha fel nem térképezett, isten háta mögötti zugában található egy sehol sem jegyzett sárga nap. Durván kilencvenmillió mérföldre tőle kering egy tökéletesen jelentéktelen, kékeszöld bolygócska, melynek majomtól eredő civilizációja oly döbbenetesen primitív, hogy a kvarcórát még mindig pompás dolognak tartja…”
Ezekkel a mondatokkal esik neki a mégcsak akkor egyetemista Adams Douglas az olvasó röhögőgörcséért felelős agysejtjeinek. A fantasztikus kalandregény olvasása közben mindenképp legyen a közelben vagy 6 üveg sör és egy zacskó mogyoró, és a sajátos angol humor, a Monthy Python beütéssel megáldott adamsdouglasista-mozgalom szimbólumaként tisztelt tárgy, a törülköző se kerüljön látómezőnk hatósugarán kívülre. Mivel a törülköző, írja az Útikalauz: „...a lehető leghasznosabb dolog, amit csak magával vihet a csillagközi stoppos. Egyrészt komoly gyakorlati értéke van: beletakarózhatunk, hogy meleghez jussunk, heverhetünk rajta, felvitorlázhatjuk vele minitutajunkat, megnedvesíthetjük és fegyverként használhatjuk kézitusában; fejünkre tekerhetjük, hogy távol tartsuk a mérges gőzöket, vagy hogy elkerüljük a Traal bolygó Mohó Poloskapattintó Fenevadjának pillantását (észvesztően ostoba állat, annyi esze van, mint egy cipőtalpnak - azt hiszi, ha ő nem lát téged, te se látod őt)... Másrészt, és ez a fontosabb, a törülközőnek roppant pszichológiai jelentősége van. Ha a strag (strag: nem stoppos) észreveszi, hogy a stopposnak van törülközője, azonnal föltételezi, hogy fogkeféje, arctörlője, szappana, doboz kétszersültje, kulacsa, iránytűje, kötélgombolyagja, szúnyogriasztója, esőkabátja, űrruhája stb. is van. Sőt a strag boldogan odakölcsönzi a stopposnak a felsoroltak vagy egy tucat egyéb tétel bármelyikét, melyet a stoppos véletlenül "elvesztett". A strag úgy gondolkodik, hogy aki széltében-hosszában bejárja stoppolva a galaxist, nomádul és csövezve él, hihetetlen nehézségekkel néz farkasszemet, és győz, és még azt is tudja, hogy hol a törülközője…”, az fasza gyerek.
A történet főhősei: Arthur Dent, aki kezdetben semmit nem ért, de később még jobban összezavarodik; Trillian (Tricia McMillan), aki majdnem megtudta az élet értelmét, és többször is Arthur barátnője lett; Ford Prefect, aki az Útikalauz utazó szerkesztője és Arthur agyára megy azzal, hogy megmenti az életét. Zaphod Beeblebrox, aki fantasztikus srácnak képzeli magát, és a világmindenség elnöke lett, csak hogy ellophassa kedvenc űrhajóját, mellesleg a saját nagyapja. A műben, még szerepet kapott (aminek egyáltalán nem örül): Marvin, a depressziós paranoid android, aki „bolygónyi” aggyal rendelkezik, és bárkit az öngyilkosságra tud beszélni, még egy űrhajót is. Mindemellett sokszor aggódik amiatt, hogy depressziós viselkedésével zavar másokat.
Douglas olyan fogalmakkal gazdagította a jó könyvek olvasóinak szókincsét, mint pl. a negyvenkettő, amely egy szuperintelligens számítógép válasza a „Világmindenség, az Élet, meg Minden” kérdésére, és amire csak durván pár millió évet kellett várni a kérdezőknek; vagy a Bábel-hal, amely agyhullám-energián él, és akinek a fülében van, az azonnal megért bárkit, bármilyen nyelven is beszéljen; és a Valószínűtlenségi hajtómű. Ott van még persze a Vogon költészet is, amely a harmadik legrosszabb a világegyetemben, a legrosszabb költészet a Földdel együtt pusztult el (bizonyos lúzer Géza két oldalas verse a Mák c. újságban:-)
Az alkohol a GALAXIS Útikalauzban is szerepel. Megtudjuk belőle, hogy a legjobb létező ital nem a sör, meg a bor, de nem is a jól kifacsart szőlőszemekből készített borból a törkölypálinka, hanem a Pángalaktikus Gégepukkasztó. A Pángalaktikus Gégepukkasztó hatása olyan, mint amikor szétverik az ember agyát egy lédús citromszelettel, amelyet vaskos aranytéglára erősítettek.
A könyvből „trilógia” lett, amelynek öt része a következő:
Galaxis útikalauz stopposoknak (1978 – rádiójáték; 1984. – könyv)
Vendéglő a világ végén (1980; Restaurant at the End of the Universe)
Az Élet, a Világmindenség meg Minden (1982; Life, Universe and Everything)
Viszlát, és kösz a halakat! (1984; So Long, and Thanks for all the Fish)
Jobbára ártalmatlan (1992; Mostly Harmless)
Zárszóként érdemes megemlítenem, hogy szívesebben írtam volna a Rejtő-könyvekről, melyeknek humora mégiscsak közelebb áll hozzám, lévén hogy nem kell átutaznom a fél galaxist, ha a kocsmába akarok menni egy fél deci önbizalomért, és ha nem akarom az agyamat egy lédús citromszelettel szétverni, amelyet vaskos aranytéglára erősítettek. A francia idegenlégió azonban mégiscsak távol áll a Vogon hadiflottától, és annak elsöprő erejű költészetétől, amely a világirodalomban nem kis nyomot hagyna, ha sikerülne kitörnie a lapok közül és elsöpörné nemcsak Géza, Grendel Lajos, hanem az én munkásságomat is. Egy a fő mindenki számára, mégpedig az, ami a Galaxis Útikalauz Stopposoknak fedelén is tálalható: Ne ess pánikba!
(A cikk még 2005. novemberében jelent meg a nagy becsben tartott MÁK c. diáklapban)
Bejegyzések
