2009/02/15

Dr. Lelkes Lágyó horoszkópja 2.

A doktor úr második alkalommal (az első az erre volt) már mélyebb transzba esett, amelyben nem kis része volt az általunk titokban a söreibe kevert pár liter becherovkának is. Ez eredményezte, hogy először életében tévedett, amikor igyekezett megjósolni a másnapot. A magnószalagot sem tudta egyedül analizálni, japán tolmácsot kellett hozatni a lefordítására. A japán tolmács segítségével nagy nehezen ugyan, de végül mégiscsak sikerült analizálni a magnószalagot. A következőkben Dr. Lelkes Lágyó jóslatait közöljük az elkövetkezendő évre.

1. A halaknak erre az évre a professzor úr nem ígér semmi jót.
2. Felvidékkel kapcsolatos jóslatai közül érdemes megemlíteni, hogy végre megépül a Komáromot Komárnoval összekötő új híd.

3. A dunaszerdahelyi futballklub elnöksége örökös VIP bérletet biztosít az Új Szó sportriportereinek.

4. Az egész világot átölelő gazdasági krízis miatt új nyakkendődivat kezd el hódítani a bankszektorban dolgozóknál.

5. Szlovákia sem fogja tétlenül nézni GDP-jének stagnálását és új munkahelyeket fog teremteni.

6. De a krízis további kellemetlenségeket fog okozni, és augusztusban eléri az emberek maximális tűréshatárát: felmegy a sör ára!

7. Szlovákia sorozatban immár tizennegyedszer fogja megdönteni az egy év alatt megszavazott új törvények számát. Legújabb javaslatuk a minisztériumokban panaszt tenni szándékozó embereket és a médiát érintik. Panaszemeléshez és interjúkhoz ezentúl sorszámot fog kelleni húzni.


8. A rendőrség ott fog segíteni, ahol tud.

9. Új munkatörvénykönyv lép életbe, amely a dolgozók kényelmére helyezi a hangsúlyt.

10. Az iskolaügyi miniszter kötelezővé teszi a felvilágosító-tanfolyamokat fiatalok számára.


11. A közbiztonság fokozása érdekében a belügyminiszter javaslatára az egész országban rejtett kamerákat helyeznek el.


12. Ez lesz a választások éve. Előkerül egy rég elfeledett dakota közmondás.


13. Nem kizárt, hogy Bugár Béla ismét a politika színpadára lép. A jelenlegi miniszterelnökünk örülne neki, hisz egyszer már nagyon jól összedolgoztak.


14. A kocsmákban is új törvények lépnek életbe.


15. Az állam elfogadja „A férfiaknak otthon a helyük!” feminista mozgalom indítványát. Rossz idők jönnek a besenyőiekre.

16. A szlovák futballszövetség a globális felmelegedést figyelembe véve újítasokkal örvendezteti meg a sportolókat.


17. A szlovák vasút is tartja a lépést a technika fejlődésével, és korszakalkotó módszert dolgoz ki a féktáv csökkentésére.


18. Szlovák tudósok szécsénkei és besenyei csoportjának egymástól függetlenül sikerül hatásos fegyvert kifejleszteniük az egérinvázió megakadályozására.


19. Áprilisban fény derül a Húsvét-szigeteken található rejtélyes kőfejek származására is.


20. Új dízelgenerátor kerül a piacra.


21. Bill Gates bejelenti, hogy az év végére piacra dobják a Windows Vista továbbfejlesztett verzióját, a Windows Jehovistát.


22. Kóreában energiatakarékos képernyőket fejlesztenek ki.


23. Szeptemberben a Sony piacra dobja az intelligens képernyőjű tévéket.


24. Októberben pedig a Panasonic megjelenik a 3D-s mozi otthoni változatával.
25. Galántán sem tétlenkednek, „Júpíszi” márkanévvel betör a piacra az első szlovákiai műholdvevő a szlovák űrkutatás úttörője.


És a legvégére pedig:
26. Az Év Asszonya kiemelkedő díjat Dr. Lelkes Lágyó felesége kapja.


2 megjegyzés:

  1. Ha beválik a jóslat, s B.B. egy csokis pudingon fogja magát kampányolni, úgy én szivesen szavazok rá!!!:):):)

    VálaszTörlés
  2. az a regmult... iden mas modszert valaszt;)

    VálaszTörlés